Ferenc pápa a mozivászonra kerül
A Graciela Rodriguez Gilio rendezte alkotásról tavaly úgy tájékoztatott az Ambi, hogy ez az első játékfilm a világon, melyben egy pápa szerepel. A filmet a rendező írta, főszereplői gyermekszínészek: Aiden Cumming-Teicher, Cory Gruter-Andrew, Emma Duke és Kyle Breitkopf. A film négy kamaszról szól, akik Jézus keresésére indulnak.
Forrás: Vatikán
A pápa arra kérte a filmeseket, hogy készítsenek olyan filmet a gyerekeknek, ami közvetíti Jézus üzenetét. Hozzátette, hogy jótékony céllal játszani is hajlandó benne, a film bevételével ugyanis két argentin gyermekjóléti szervezetet akarnak támogatni.
Andrea Iervolino és Monika Bacardi, az Ambi alapítói voltak a film producerei, Eduardo Garcia argentin püspök segítette őket tanácsaival.
A Corriera della Sera olasz lap pénteki tudósítása szerint a forgatást a Vatikán szigorúan ellenőrizte. A 29 éves Iervolino évek óta az egyetlen filmes, akinek az egyházi állam engedélyt adott a forgatásra, miközben sem az Oscar-díjas Paolo Sorrentino, sem Nanni Moretti nem tudott a Vatikánban forgatni, pedig mindkettejük nevéhez nagy sikerű pápafilmek fűződnek. (MTI)