Félmúltidő

2015. november 23., 10:34

Kisgyerekként egyszer, hazatérvén az iskolából, lelkesen számoltam be nagyszüleimnek a frissen tanultakról. A Horthy-korszak szörnyűségeiről esett éppen szó az oktatási intézményben, a nyomorról, elnyomásról, a proletariátus szenvedéseiről, az értelmiségi utcaseprőkről, a baloldaliak bebörtönzéséről, a kivándorlásról meg ilyenekről. Nagyapám, aki nem volt éppen rajongója a népi demokráciának, de fejlődő szervezetemet sem akarta mindenáron összekuszálni, végighallgatta a mozgalmi indulók szintjén mozgó elemzésemet, elmosolyodott és annyit jegyzett meg:

– Kiindulásnak ennyi elég. Aztán, ha majd nagy leszel, árnyaljuk a képet.
Ez a felmenői figyelmeztetés jutott eszembe, amikor végigjártam a Várkert Bazárban a Volt egyszer egy Ifipark című kiállítást. Legszívesebben én is ezt üzenném mindazoknak a látogatóknak, akik életkori okokból sosem járhattak az Ifiparkban, s akik már csak brosúrákból, történelemkönyvekből és effajta kiállításokból igyekeznek megismerni apáik, nagyapáik világát.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez a tárlat a szó minden értelmében a helyén van. Hol máshol kellene bemutatni a hatvanas-hetvenes évek kultikus ifjúsági szórakozóhelyét, mint éppen ott, ahol egykor létezett? Ez már önmagában érdekes lehet a későn és a messziről jövőknek, hogy milyen volt ez az épületegyüttes néhány évtizeddel ezelőtt. Aztán szögezzük le azt is, hogy látszik: a kiállítás készítői nemcsak pénzt, de fáradságot sem kíméltek, összegyűjtöttek szinte mindent, ami e tárgykörben fellelhető volt: fényképeket, zeneszámokat, riportokat, zeneszerszámokat és fellépőruhákat. Ha a látogató mindent végighallgatna és -nézne, nem csak a tárlók kínálatát, egy nap nem volna elegendő a kiállítás végigjárásához. Tegyük még hozzá azt is, hogy sok apró ötlet, „interaktív” javaslat színesíti az egyébként is színes történetet.

A baj csak az arányokkal van: túl sok a besúgó, a rendőr, a munkásőr, az ifjúgárdista meg a verőember. Mintha minden csupa korlát, csupa tiltás, csupa rettegés lett volna azokban a nehéz években. Pedig ez mégiscsak egy szórakozóhely volt, igaz, annak legendás.

Jolsvai András

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?