Felavatták a neves színész emléktábláját

A Vígszínház és a XIII. kerületi önkormányzat ünnepség keretében tisztelgett a színművész emléke előtt szerdán: egykori lakóhelyén, a Radnóti Miklós utca 19/B számú ház homlokzatán helyezték el Szathmáry István emléktábláját. A népszerű művész 1951-től 1988-ig, haláláig lakott a házban – közölte a kerületi önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

Az eseményen Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, színész-rendező és Hegedűs D. Géza színművész, a kerület díszpolgára mondott beszédet. Az önkormányzat nevében koszorút helyezett el Holopné Schramek Kornélia alpolgármester - írja a

A színház tájékoztatása szerint Eszenyi Enikő úgy fogalmazott: „Ma egy olyan embernek állítunk emléket, aki soha nem távozott el. Mert Te, Szatyi bácsi, maga voltál az élet és a jóság. Ahogy egy régi bölcs írta: azokból lesznek a legjobb emberek, akiknek »kedvük is van jónak lenni«. És – tegyük hozzá – azokból lesznek a legnagyobb színészek is, még a legkisebb szerepekben is, akiknek kedvük és energiájuk van nagynak lenni. Te ilyen voltál, Szatyi bácsi: mindig megőrizted a kedved, a kedélyed, az energiád, az életszereteted, színpadon és civilben egyaránt – a legnehezebb időkben is”.

A színház közleményében Kornis Mihályt is idézi, aki szerint „epizodista: a kis szerepeket játszó nagy színész neve. Minél jobb a színház, annál fontosabb művész az epizodista…”. Jó epizodistából a közhiedelemmel ellentétben kevés van, Szathmáry István ilyen volt – olvasható az összegzésben.

A színlapokon és filmográfiákban többnyire Szatmári vezetéknéven szereplő, ám anyakönyve szerint Szathmáry István Budapesten született 1925. július 30-án. A Színművészeti Akadémiát 1946-ban végezte el, majd a Nemzeti Színház szerződtette. A Szegedi Nemzeti Színház tagja 1947-től 1949-ig, 1949-től 1951-ig ismét a Nemzeti Színházban játszott. A Magyar Néphadsereg Színházába, a mai Vígszínházba Várkonyi Zoltán vitte magával 1951-ben, a színháznak haláláig tagja volt.

Fanyar humorral, kitűnő karikírozó képességével számos epizódszerepben nyújtott sikeres alakítást. Játszotta sok más mellett Ottót (Katona: Bánk bán); Bulanovot (Osztrovszkij: Erdő); Deskét (Mesterházi: Pesti emberek); Lobyt (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Wagnert (Goethe: Faust); Lehmann kapitányt (Szigligeti: II. Rákóczi Ferenc fogsága); Vinnie-t (Simon: Furcsa pár); az orvost Williams: A vágy villamosában; Charleyt Miller: Az ügynök halála című darabjában; Salvatort a Csókos asszonyban és a doktort Vitrac: Viktor, vagy a gyerekuralom című művében. Tehetségét a színpadon túl több filmben és tévéjátékban is kamatoztatta – például a Szomszédok című tévésorozatban is szerepelt haláláig. Szívesen szinkronizált is, ő kölcsönözte a hangját C3PO-nak a Csillagok háborúja IV. és V. epizódja, Louis de Funèsnak a Felszarvazták őfelségét!, Nigel Hawthorne-nak a Gandhi, illetve Charles Durningnek az Aranyoskám és a Lenni vagy nem lenni hetvenes-nyolcvanas években készített szinkronjaiban. Munkásságát 1988-ban érdemes művész kitüntetéssel jutalmazták.

Színészi sikerei mellett Szathmáry István neve újságíróként, novellistaként is ismertté vált. A Mestersége színész című tévésorozatban 11 színésztársával készített bemutató riportot. Színészekről, színészemlékeiről hangulatos cikksorozata jelent meg a Film Színház Muzsika hasábjain. Portréi, anekdotái nem csupán a színházi világ legfényesebb csillagairól szóltak, pályakezdő színészek és idős statiszták léptek ki általa az ismeretlenségből. „Nem az üstökösökről akarok mesélni, hanem a pislákoló fényű, időnként fel-felcsillanó apró csillagokról. Nélkülük szegényebb volna az égbolt” – írta az 1989-ben megjelent, A kis csillag is csillag című kötetében. Szathmáry István Budapesten, 1988. december 28-án hunyt el.

Felesége, Szatmári Liza – aki szintén a Vígszínház társulatának tagja 1951 óta – 2008-ban férje emlékére díjat alapított, A kis csillag is csillag elnevezésű elismerést évente egy művész nyerheti el kiemelkedő epizódalakításáért.