Ez a Shrek lesz a végső!

Négynél megállunk – tudatta a DreamWorks stúdió, arra utalva, hogy a most befejezett rész után már nem terveznek több Shreket.

2009. december 9., 18:30

Erre persze azért nem muszáj mérget venni, mert gyanítani lehet, hogy ha a Shrek a vége, fuss el véle 3D is akkora siker lesz, mint a széria korábbi darabjai, talán egy ötödik részre is telik. (Az első három Shrek összesen több mint 2,2 milliárd dollárt termelt.)

Az új Shrek sztorija mindenesetre már nem titok. A Shrek a vége, fuss el véle 3D elején zöld barátunk már úgy érzi, elszállt fölötte az idő, ezért szerződést köt Démonpofával, aki azt ígéri, új kalandok várják. Ez igaz is, csakhogy nem úgy, ahogy Shrek elképzelte. Hirtelen egy alternatív Túl az Óperenciánban találja magát, ahol Démonpofa a király, ő soha nem találkozott szerelmével, Fionával, ráadásul üldözik az ogrékat. Shrek feladata, hogy helyreállítsa a rendet - írja hírlevelében a UIP-DunaFilm.

(Shrek Forever After 3D – hazai bemutató: 2010. július)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.