Elhunyt Szörényi Éva színművésznő

Életének 93. évében kedden Los Angeles-i otthonában elhunyt Szörényi Éva Kossuth-díjas színművésznő - közölte a magyar főkonzulátus az MTI-vel.

2009. december 2., 05:15

Szörényi Éva egyedülálló, szakmai színvonalában és hosszában egyaránt kiemelkedő pályát futott be. A Színművészeti Akadémia elvégzését követően a Nemzeti Színház tagja volt 1956-ig, amikor a forradalom leverése után el kellett menekülnie hazájából. Ezt követően életét a szülőföldjüktől távol szakadt magyarok összefogásának szentelte. Életének üzenete, hogy magyarságát minden körülmények között, minden nehézség ellenére megőrizte - olvasható a főkonzulátus közleményében.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.