Elhunyt Alfred Hrdlicka
Mintha csak a nevét akarta volna ellensúlyozni (Hrdlicka csehül gerlét jelent), a december 5-én 81 éves korában elhunyt osztrák szobrász, festő, grafikus sem művészetében, annak téma – és anyagválasztásában, sem egyéb megnyilvánulásaiban nem volt szelíd vagy megengedő. Ellenkezőleg: műveivel és kijelentéseivel gyakran keltett megdöbbenést, kíméletlen őszintesége, egyfajta világnézeti eltökéltsége sokakat sértett. A gyászolók, Ausztria kulturális életének vezetői úgy vélik, éppen ez a nyers szókimondás fog majd nagyon hiányozni. Ausztria egyik legjelentősebb kortárs képzőművészét veszítette el
Ultra sztálinistának nevezte magát, így írta alá leveleit. Saját személyére szívesen használta még a kőkorszaki, a földalatti jelzőt, szívesen okozott felháborodást, meghökkenést, különösen kedvelte az őskövület megnevezést, már csak azért is, mert ezzel hivatására is utalt. Az utóbbi években keveset szerepelt, egészségi állapota megromlott, amitől különösen szenvedett, hiszen dolgozni sem igen tudott. Hatalmas méretű háromdimenziós, tonnányi súlyú szobrait minden segítség nélkül maga állította elő, az évtizedek alatt ez a fizikai erőkifejtés felőrölte, rossz egészsége ennek is volt a következménye.
A legnagyobb felháborodást kétségkívül az Albertina előtti téren – nemrégiben
Helmut Zilknevére keresztelt l a nyolcvanas évek végén felállított emlékműve váltotta ki. A profán ábrázolás sokak szerint sértette az áldozatok érzékenységét. A ma is látható szobor együttes értelmezéséhez a város vezetése írásbeli útmutatót tartott szükségesnek. Bár az emlékmű A háború és a fasizmus elleni figyelmeztetés címet kapta, bírálói, groteszknek tartották. Különösen azt rótták fel, hogy Hrdlicka az utcakövezetet fogkefével sikáló alakot tartotta alkalmasnak az üldözöttek szenvedéseinek megörökítésére. Ugyanakkor Bécs ennek a szobor együttesnek, vagy inkább a felháborodásnak köszönhette a kilencvenes években a holokauszt áldozatainak emlékére - és a Hrdlicka mű „ellensúlyozására” – létesített emlékművet a Judenplatzon. És az is tény, hogy a nyolcvanas évek végéig egyáltalán semmilyen köztéri szobor nem emlékeztetett a fasizmus borzalmaira.Nem ez volt az első felháborodás, amit a különös szemléletű alkotó keltett. 1963-ben Salzburgban kisebbfajta palotaforradalom tört ki, amikor a város a kisebbik fesztiválszínház számára megvásárolta Hrdlicka Orpheus-szobrát. 1967- ben Bécsben a Karl Rennernek (Ausztria első elnökének) emlékére állított szobra keltett felháborodást, csakúgy, mint nem egy németországi köztéri alkotása. De kendőzetlen kijelentései is sok ellenséget szereztek számára. Még ellenfeleit is megdöbbentette, amikor jóval a fal leomlása előtt az NDK vezető lapjában egy olvasói levélben antiszemita megjegyzésre ragadtatta magát: ez nem illett az addig róla kialakított képbe. Megrögzött kommunistaként tartották számon, antifasiszta meggyőződését addig senki nem vonta kétségbe.
Hírnevét, alkotói elismertségét azonban nem megnyilvánulásainak, vagy vitatott műveinek köszönheti. Legmaradandóbb alkotása a francia forradalomról készült ciklusa. Szobrai, festményei témájául mindig a szenvedő, meggyalázott embert választotta. Minden művészet eredete a hús – ismételgette, s ez a nézete festményeiben, grafikáiban is tükröződött. Legutóbbi (tavalyi), szintén vitát kiváltó kiállításának a bécsi Dóm múzeumban a Vallás,hús és hatalom címet adta.
Hrdlicka Bécsben született, 1928-ban, fogtechnikusi végzettséget szerzett, s csak később kezdte meg tanulmányait a képzőművészeti akadémián. Első igazi sikerét az 1964-es velencei biennálén aratta, ahol Ausztriát képviselhette. Stuttgartban, Hamburgban, Berlinben és Bécsben állíthatta fel szobrait, emellett díszlettervezőként is sikeres volt. Elsősorban németországi színházak, operák bízták meg ilyen munkákkal.
Az osztrák államfő, a politikai, a kulturális élet számos szereplője megrendült nyilatkozatokban méltatta az elhunytat.
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon
