Eisenstein Mexikóban
Bár előfordult, hogy félműveltek összekeverték Einsteinnel, valójában mégis világhírűnek tekinthették első három filmje (Sztrájk, Patyomkin páncélos, Október) után.
Könnyen talált kapcsolatokat a nyugati féltekén is, amikor Sztálin kiszorítja Szovjet-Oroszországból a másként gondolkodókat, legyenek bár művészek vagy politikusok. Eisenstein is útra kel. Bolyongásai során vetődik el Mexikóba, Majakovszkij nyomán és a politikai bizottság nevében jégcsákánnyal „szigorúan megintett” Trockij előtt. Upton Sinclair finanszírozott volna egy ott forgatott dokumentumfilmet, ami számos okból nem készült el. Az amerikai író még a bolsevik párt főtitkárának is írt egy Eisensteint protezsáló levelet („Kedves Sztálin!” megszólítással).
Eisenstein mexikói kalandja, találkozása a halottak és élők összeakadt, összekapaszkodott világával, a koponyák és csontok „memento morijával”, valamint a homoerotikus „beavatás” nyers és megfordíthatatlan hatása más emberré formálja ezt a különben is érzékeny, néha bizonytalan, olykor kétkedő embert. A groteszknek nevezhető filmben erőteljes a tárgyi világ képe (amint Peter Greeneway műveiben megszoktuk), ám a filozofáló monológok, az önértelmezés mondatai laposabbak, esetlegesebbek. A nagytotálokban megjelenő Mexikó bemutatásakor néha közhelyes jelzésekkel is beéri a rendező. (Mintha Magyarországot a csikósok karikás ostorának pattogtatásával akarnánk teljes körűen jellemezni.) Ez kevés. Sok viszont a testnedvekből: társaságban hányni, kakálni, vizelni – félöröm. Ha az.
Hatásos a mikrokörnyezet rajza, egysíkúbb a szereplők lélektanának bemutatása, és némileg olcsónak hat a filmnek a társadalomrajza, szociológiája. Az ezt reprezentáló jelenetek hígak. Egészében a mérleg: felemás.
(Rendezte: Peter Greeneway.)
