Egy reneszánsz ember
Régóta nagyra értékelem Jankovics Marcell munkásságát. Akármivel foglalkozik (fest, rajzol, filmet készít vagy könyvet ír), azt a maga képére formálja, s aztán az eredmény egyszerre lesz egyetemes (egyetemesen európai, mondanám, de ez az ő esetében szűkítés lenne, hiszen tágabb a horizontja) és mélyen magyar.
Számomra Jankovics igazi reneszánsz ember, örökké kíváncsi alkotó, aki hatalmas biztonsággal jár-kel kultúrák és műfajok között, akinek tudásánál csak tudásszomja nagyobb, aki lobogó energiáit mindig csodás álmok megvalósításának szolgálatába állítja. Aki kedvtelve célozza meg a lehetetlent, és sokszor győz is. Aki úgy modern, úgy újító, hogy mindig könyékig jár a hagyományban.
Irigylésre méltó ember.
Most filmjeihez készült festményei és grafikái láthatóak szép számban a Forrás Galériában (tudják, ez volt a Derkovits Terem egykor, ott, az Oktogon mellett, a körúton), köztük gondosan kidolgozott önálló műalkotások éppúgy találhatók, mint munkatervek, de még a legelnagyoltabb vázlat is (rendezői utasításokkal, mondjuk) megáll a maga lábán.
Jankovics (talán nincs is mindig tudatában ennek a képességének) pompásan ért ahhoz, hogy rendet tegyen a körötte kavargó káoszban – a képek szerkesztettségére utalok ezúttal. (De jó példa erre még híres Jelkép-kalendáriuma, ahol úgy fejti le egymásról az évszázados kulturális rétegeket, mint a hagymahéjakat szokás.)
Ezen a tárlaton van sok ismert kép a megvalósult művekből, és nem kevés a tervekből is (köztük a sokat emlegetett Az ember tragédiája, amelynek anyagát láthattuk már önálló bemutatón is), még meglepődni való is akad (Rejtő!), de akárhogy is, egy Jankovics-kiállítás mindig élmény.
Ez is az.
