Don Giovanni kalandjai Budapesten

Keri-Lynn Wilson kanadai karmesternő, a Don Giovanni első szereposztásának, illetve premierjének karnagya aznap reggel levélben tudatta az Operaházzal és a rendezővel visszalépését. A dalszínház vezetése a szombati premier és a következő négy előadás vezénylésére Kesselyák Gergelyt kérte fel.

„Derült égből villámcsapás” – mondja Gianfranco de Bosio. – Épp készültem átadni az Operaház vezetőségének egy köszönő levelet, mert az elmúlt hónapok megfeszített munkája során mindenkitől a legnagyobb együttműködési készséget tapasztaltam. Az énekesek, a zenészek, a kórus, maga az Operaház vezetősége is teljes szívvel támogatta elképzeléseimet. A Don Giovanni révbe ért. Most pedig négy nappal a bemutató előtt pótolni kellett a bemutató karmesterét, akinek vállain az egész előadás nyugszik.

Munka, önbizalom, lelkesedés

Gianfranco de Bosiónak van elképzelése arról, mi történhetett, de tapintatos, nem akar beszélni róla. Őt most csak a bemutató sikere érdekli. Persze a megváltott helyzet rá is többlet munkát ró, de derűsen azt mondja: megbirkózik, megbirkóznak vele.

„A beugró karmester, Kesselyák Gergely vezényelte már a Don Giovannit. Ráadásul stílusában közel áll a távozott Keri-Lynnhez. Így a zenekarnak – remélem – nem lesz nehéz adaptálódnia. Még akkor sem, ha erre csupán négy nap állt rendelkezése.”

A rendező minden szavából a magabiztosság, a derű az alkotói hit és önbizalom sugárzik. Lazán, mosolyogva beszél, az elvégzett munkába vetett hittel és bizalommal. Izgalomnak nyomát sem látni rajta. Csupán a lelkesedést.

„Don Giovanni története az emberi kultúra egyik klasszikusa. Lorenzo da Ponte eredeti, olasz nyelvű librettója ötvözve Mozart zenéjével az operák operájává teszi a Don Giovannit. Alakja negatív ugyan, de a halál, a büntetés pillanatában mégiscsak felmagasztosul. Hisz arra a kérdésre, megbánta-e bűneit, ott a pokol kapujában is azt feleli: nem. Dacol a felsőbb akarattal, mindvégig lázad, nem tántorítja el a félelem, s kitart saját világa mellett, hisz úgyis a halál vár rá.”

A rendező az előzményekről így beszélt:

– A 90-es években az a szerencse ért, hogy Trevisóban a nagy Peter Maag pálcája alatt vihettem színre Mozart trilógiáját (a Figaro házasságát, a Così fan tutte-t és a Don Giovannit). Maag szerelmese volt Amadeus muzsikájának, s azon túl, hogy elvarázsolta a zenekart, a recitativókat – kiemelendő azok jelentőségét – saját maga adta elő zongorán.

A rákövetkező években rendezéseimet Bolognában tűzték műsorra, Daniele Gatti (Don Giovanni és Così fan tutte) és Győriványi Ráth György (Figaro házassága) vezényletével, parádés szereposztásban.

A színrevitel díszletéül a Palladio által Vicenzában felépített eszményi színház másolata szolgált, amely mintha azért született volna, hogy befogadja a Don Giovannit, a Tirso da Molina tollából született mítoszt, amely a keletkezését követő években, a Teatro Olimpico megszületésével szinte egy időben indult világhódító útjára.

Palladio építményének harmóniája nagyszerűen magába foglalja Mozart és da Ponte zenei és színpadi ötleteit. Da Ponte szövegkönyve a szabad szellem és a társadalmi normák közötti konfliktust tárja elénk. Don Giovanni vágyai beteljesülésének érdekében a végletekig hajszolja az élvezeteket, életét az erotika és a szélsőséges érzelmek irányítják. Személye ugyanakkor magával ragadó, életereje elsöprő, viszont mindennek és mindenkinek ellenszegül, aki útjában áll.
A két zseniális szerző az események és az érzelmek sokszínűségét, bonyolultságát tárja elénk, az emberi lélek ellentmondásokkal teli útvesztőiben járunk.

A főhős bűnös és rokonszenves, az ellenfél, a Kormányzó, a rend képviselője rideg, kőkemény figura. A Kormányzó a kaland elején Don Giovanni keze által veszti el életét, majd a végén visszatér, hogy igazságot szolgáltasson.

A műnek, a játékos dráma megjelölést adták alkotói, és játékos jellegét valóban nem szabad alábecsülni.

A budapesti Operaház felkérése korábbi rendezésem felújítására – amelynél a díszlet- és jelmeztervek elkészítésében a nagy tapasztalattal rendelkező Nanà Cecchi a jobb kezem –, erőpróba lesz számomra. Hisz a teljes, húzásoktól mentes mű bemutatása a cél, vagyis a prágai és bécsi verziók egyesítése azzal a szándékkal, hogy a mindkét változatban jelenlévő helyzeteket és szereplőket még jobban megismerjük és megértsük.

De Bosio szerint Nana Cecchi számára a legnagyobb feladatot az jelentette, hogyan ültesse át a vicenzai Teatro Olimpico hangulatát a budapesti Operaházba, hisz a tér arányai teljesen mások: a közeg az atmoszférát is megváltoztatja. Naná Cecchi kiváló munkát végzett. Azt is el kell mondanom: a díszlet sok munkát és költséges előkészülteket igényelt. Ezért is számoltunk az eredeti tervekben azzal, hogy ez lesz a díszlete mindhárom tervezett előadásnak, hisz csak így térül meg a befektetett energia és pénz.

A kezdetek és a folytatás

Az Operaház korábbi vezetése idején született megállapodás arról, hogy a Mozart-trilógiából idén a Don Giovannit, jövőre a Figaro házasságát, 2013-ban pedig a Cosi fan tuttét állítja a budapesti Operaház színpadára Gianfranco de Bosio.

A rendező meleg szavakkal méltatja Győriványi Ráth György tehetségét, művészi kvalitásait. „Bolognai közös munkánk alapozta meg a budapesti meghívást, rendezést. Úgy gondoltuk: különleges művészi teljesítmény kerekedhet ki abból, ha Mozart operáját olasz rendező állítja magyar színpadra. Ez a kombináció ötvözni tudja az eleganciát, a kifinomult stílust az olasz vérbőséggel, a latin temperamentummal. Így tud kiteljesedni a „drama giocoso”, azaz játékos dráma – ami nem valódi komédia, de nem is egyértelműen tragédia.

Azóta Győriványit eltávolították az Operából. Ókovács Szilveszter kormánybiztos (sok éven át a Hír TV műsorvezetője, majd az Orbán-kormány hivatalba lépése után rövid ideig a Duna Televízió vezére) azért rúgta ki Győriványit, mert a karmester – korábbi megbízott főzeneigazgató – újságcikket írt a Népszabadságba az intézményt érintő egyik konfliktusról, amivel – Ókovács megítélése szerint – „rontotta az operaház hitelét”.

Nem lehetett megkerülni a kérést a Gianfranco de Bosióval folytatott beszélgetésen sem.

Mennyiben befolyásolták a korábbi terveket az Operaház vezetésében bekövetkezett változások?

– Egyelőre semmiben. Az új vezetés nem jelezte, hogy bármilyen változás lenne. Úgyhogy én arra készülök, hogy jövőre és két év múlva is rendezni fogok Budapesten.

Tudja magát függetleníteni az Operában, Budapesten, Magyarországon zajló politikai eseményektől? Mit szól például Christoph von Dohnányi lépéséhez? Értesült-e az Új Színház körül zajló politikai vitákról?

– Én a világháború idején partizán voltam. Meggyőződéses antifasiszta vagyok. A fasizmus éveiben láttam, amint a veronaiak ezrei éljenezve rohantak Mussolini autója után. Aztán néhány hónap múlva nyilvánosan tépték le kabátjukról és taposták meg a fasiszta jelvényeket. Úgyhogy nekem nincsenek illúzióim a „néppel” kapcsolatban. A szabadság szent érték, a lázadás joga elidegeníthetetlen.