Demeter Szilárd: tévedtem, Soros nem liberális

Bocsánatot nem kért, de az mondta, tévedett.

2020. december 12., 15:11

Szerző:

„Nagyjából tudom, hogy az ellenségeim mit gondolnak rólam. Irracionális az egész. Nem kritika, hanem epeömlés. Érdektelen.” – mondta a Kontra.hu című weboldalnak Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója, akit az Origo.hu weboldalon közölt, majd hamar visszavont publicisztikája körül kialakult botrány utóhatásiról kérdeztek.

Mint ismert, Demeter a nemrégiben közzétett, majd a weboldalról eltüntetett publicisztikájában Európát „Soros György gázkamrájának”, Soros Györgyöt magát pedig „liberális Führernek” titulálta. Utóbbi állítását a Kontra.hu című weboldalnak adott interjújában most tévedésnek minősíti azzal a megjegyzéssel, hogy „Soros és csatlósai biztosan nem liberálisok, mert nem tűrik az ellenvéleményt, képtelenek a racionális vitára”.

Bár az általa igazgatott múzeumban kilencven munkatársa elhatárolódott az írásától, mint mondta, szerveztek „egy belső, anonim szavazást az összes kolléga bevonásával”, amely szerint „háromnegyedes bizalmat szavaztak nekem a kollégáim, azt akarják, hogy továbbra is én vezessem az intézményt.”

A múzeumigazgató és kormánybiztos – mint ismeretes— a botránytól nem függetlenül törölte Facebook-profilját. Az inetrejúban most az mondta, nem tervez visszatérni a közösségi oldalra, mert mint fogalmazott: „az a platform, ahol letiltják Kertész Imrét, számomra nem kívánatos. És engem egy Kertész-idézet miatt tiltottak le.”

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.