David Bowie emléktárgyai – Dokumentumfilm készült az énekes életéről

2017. január 22., 15:27

Január 12-én mutatták be a Katy Mullan és Hamish Hamilton rendezte David Bowie arcai című dokumentumfilmet, mely a londoni Victoria & Albert Museum 2013-as, nagy érdeklődéssel övezett, David Bowie is című életmű-kiállításán keresztül enged bepillantást az egy éve elhunyt énekes művészetébe és magánéletébe. Kultikus tárgyak, dalszövegek eredeti kéziratai, személyes tárgyak, az énekes fellépőruhái, hangszerek, temérdek fotó és albumborító is helyet kaptak a kiállításon, amelyek közt Vicky Broackes és Geoffrey Marsh kurátorok vezetik végig a film nézőit.

Zsarnai Gábor, a film hazai forgalmazója, a Pannonia Entertainment munkatársa a 168 Órának elmondta: a 2013-ban rögzített film eredetileg élő közvetítésnek készült, amit a brit mozikban követhetett a közönség a kiállítás záró napján. A rendezők változatos filmes megoldásokat alkalmaztak, hogy túllépjenek a klasszikus „beszélő fejes” dokumentumfilmek hangulatán, archív koncertfelvételekkel és videokliprészletekkel színesítve a tárlatvezetést és az interjúkat. A filmben, ahogy a cím is utal rá, Bowie művészi és emberi oldalát is megismerhetjük.

– A kiállított tárgyak Bowie egyébként meglehetősen nehéz gyermekkorától kezdve ölelik fel életpályáját, a megszólaló alkotótársak (Kansai Yamamoto divattervező és Jarvis Cocker, a Pulp együttes frontembere) pedig személyes történeteiket is megosztják a közösséggel. Ezen túlmutatva a rendezőpáros a kérdésre is hangsúlyt fektetett, hogy korának egyik legnagyobb hatású alkotójaként Bowie művészete hogyan haladta meg önmagát és szolgál inspirációként a mai napig a zene, a képzőművészet, a dizájn, a filmek és a divat világában – mondta Zsarnai Gábor. A David Bowie arcait Budapesten a Toldi moziban és országszerte számos további művészmoziban, többek között Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen is vetítik.

SZ. E.