Czukor Show: nem cukros történet

Dömötör Tamás a kezdetektől filmnek szánta a Czukor Show-t, csakhogy akkor még nem volt elegendő pénz ahhoz, hogy belevágjanak a forgatásba, így először színdarab készült a történetből. A művet 2007 novemberében mutatták be Szombathelyen a Kamara Savariában. Az előadás számtalan pozitív kritikát kapott, az Országos Színháztalálkozón legjobb férfi és női epizódszereplő díjat nyert, a VOLT-on pedig a leghatásosabb darabért szóló elismerést is megkapta. Valószínűleg a színházi siker is hozzájárult ahhoz, hogy később az alkotók támogatást kaptak a filmre is.

– Pár évvel ezelőtt véletlenül elkaptam az egyik kereskedelmi csatornán egy délutáni kibeszélő show-t – meséli Dömötör Tamás rendező. – Számomra addig elképzelhetetlen mértékű megalázást láttam. Egy kétgyerekes családanyát addig kínzott a férje meg a műsorvezető, míg ki nem derült: a nő a felvétel előtt másfél évvel az újszülöttjét, a harmadik gyermekét belefojtotta a vécébe. Nyilván megvolt ennek az ilyen-olyan oka, de számomra nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy szinte megkövezéshez hasonlított a módszer, amellyel az asszonnyal elbántak. Ekkor született meg bennem a film alapötlete. Amikor láttam, hogy délutáni adásban, két pelenkareklám között ilyen alap görög dráma le tud menni, hogy a tévés forma ezt megtűri, elhatároztam, hogy egy kitűnő drámát adaptálok ebbe a keretbe. Így ért össze Füst Milán nagyon erős színdarabja, a Boldogtalanok a kibeszélő show-val.

Ha valaki nem tudja, hogy a filmbeli kibeszélős műsorban, a Czukor Show-ban szereplő vendégek végül is egy Füst Milán drámát adnak elő, azt gondolhatná, milyen kitűnően elkapták a film készítői az ilyen műsorokban megjelenő figurákat. Igaz, Füst Milán esetében a dráma bulvárhírből született. Az író Az Est egyik 1913-ban megjelent számában olvasott egy hatsoros hírt egy szerelmi háromszögről: két nő és egy férfi él egy fedél alatt mindaddig, amíg az egyik nő – V. Vilma, 17 éves – végez magával egy lőfegyver segítségével.

Mi megőriztük a Boldogtalanok alapkonfliktusát, a dönteni képtelen, kapuzárási pánikban szenvedő ötvenes férfit. Aki nem ismeri az eredeti drámát, annak nyilván a stúdióban kibomló történet is újdonság lesz, végig izgulja. De azt már a színpadi változatnál is tapasztaltuk, hogy aki ismeri a Boldogtalanokat, annak rendkívül tetszik, hogy át lett fordítva „újmagyarra”. Csak egyetlen mondata maradt a színdarabnak változatlanul. Úgyhogy többféle módon lehet ingerelni a nézőket. Ehhez jön még keretként, amire az említett tévés „élményem” óta kifejezetten vadászok: hogy miként lehet visszaélni a kamerával.

Ki él vissza? A kibeszélő show egész stábja?

Mondjuk, hogy a stáb, de a stáb valószínűleg csak végrehajtó, van valahol mindig egy tulajdonos, aki megköveteli tőlük, hogy pénzt termeljenek, ha kell, szerencsétlen áldozatok sorsával is. Én még csak azt sem állítom, hogy ezek a tévések bűnösök. Én csak annyit kérdezek ezzel a filmmel, hogy jól van-e így: mert szerintem nincs jól. Én nagyon megalázva és rosszul éreztem magam, amikor azt a nőt délután megölték előttem a televízióban. Annyira nem emberinek éreztem ezt a dolgot, hogy szerettem volna, ha egy játékfilmmel is nyomatékosítjuk: az élet ennél talán bonyolultabb.

A Czukor Show tévés műsorvezetője (Czukor Balázs alakítja) külsejében nem, de hanghordozásában, beszédében, stílusában Sebestyén Balázsra hajaz. Ez szándékos?

Nem konkrétan Sebestyén Balázsról mintáztuk. Mindenképpen uniszex figurát akartam, egy mai, trendi, hogy úgy mondjam, bármikor kicserélhetőnek tűnő figurát. Semmiféleképpen nem egy alfahímet, hanem egy ilyen sem nem fiú, sem nem lány, aszexuális alakot, amely kompakt alkatrésze a mostani tévéknek. Ha körülnézünk, akkor azt látjuk a kereskedelmi tévékben, hogy ezek a fiúk-lányok úgy vannak kitenyésztve, hogy bármikor ki lehessen cserélni őket. Nagyon kevesen vannak szerintem, akik tudják, hogy milyen tevékenységet folytatnak valójában, a többségük azt hiszi, hogy segít az embereken, amikor tönkreteszi őket.

Hogy mennyire le- vagy felcserélhetőek, azt nem tudom. De majdnem mindegyikre jellemző, hogy híján van olyan szakmai alapfogásoknak, mint például a tiszta beszéd, az értelmes mondattagolás. Mintha nem jártak volna beszédtechnikára. Valamikor a közrádióban kettőt nem nyikkanhatott az éterbe az, aki nem tanult beszédtechnikát, nem tartotta karban a kiejtését. És akkor a tartalomról még nem beszéltem.

Tudom, én Duna-tévéztem, ott még a mai napig létezik nyelvi bizottság, hiszen ez egy szakma. A kereskedelmi tévékben nem fektetnek ekkora súlyt a szakmai ismeretekre.

Most már lassan a közszolgálatiban sem, de ebbe talán most ne menjünk bele.

De, menjünk csak bele! Mert szerintem ez a film el sem készült volna, ha van egy tisztességes, normális magyar köztelevízió, ami végzi a dolgát, mert akkor én sosem kapcsolnék a kereskedelmi adókra. Ez a legnagyobb baj, hogy a közszolgálati, ahelyett, hogy a dolgát végezné, megpróbálja utánozni negyedannyi pénzből a kereskedelmi tévéket, ebből pedig a világ legszánalmasabb dolga születik.

Nem „tisztességesebb”-e az Ön által kreált figura, a Czukor Show le- és felcserélhető, üres figurája, mint mondjuk egy Joshi Barath-féle, aki szelíden a szemünkbe néz, békét hirdet, és indiai közmondásokat idéz, csak egy a bökkenő. Hogy a meghívottak az igazi párbeszédnek még csak a közelébe sem jutnak el, még csak nem is érintik a közöttük feszülő konfliktust, már felcsattan a szentencia: lám, mindenre van megoldás, béküljenek ki. Miközben egy percenttel nem kerültek közelebb egymáshoz.

Igen, Joshi is lehetett volna. Sokat gondolkoztunk azon Czukor Balázzsal, vegyük-e „gurusra” a figurát. Végül arra jutottunk, ne legyen ő annyira ebben benne, inkább azt érezzék a nézők, hogy ezt a fiút távirányítóval kezelik, nincs saját döntése. Úgy indul a film, hogy ő tudja meg utoljára, hogy aznap jönnek megnézni a svéd befektetők a műsort. Tehát aki a kamera előtt áll, az a legkevésbé fontos egy kereskedelmi tévében, egy alkatrész. Lehetett volna a műsorvezetőt jobban „véresszájúzni” vagy esetleg rátenni egy kis bölcs árnyalatot – de az az igazság, hogy ők hárman, közönségrendező, a producer és a műsorvezető adják ki a kereskedelmi tévés tipikus figuráját.

A filmszemle után valamelyik kritikus azt írta: valami katarzist várt. Hogy a stúdióban történtek hatására a műsorvezető megtörik, meghasonul. De nem. Minden megy tovább.

Ha megtörne, akkor hazudnék. Miért törne meg? Ki törik itt meg? Utánajártam, mi történt azután, hogy az a nő abban az ominózus délutáni adásban bevallotta: megölte a csecsemőjét. Behívták azzal a jelszóval, hogy aznap rendbe teheti a családi életét – ehhez képest bilincsben vitték el adás után a rendőrök. Számtalan kézen ment át a megvágott műsor, amíg eljutott a nézőkhöz, szerkesztő, főszerkesztő, akárki – nemhogy bennük nem történik semmi, a nézőkben sem. Egyetlen egy kommentet olvastam egy hét múlva az Élet és Irodalomban, valaki felvetette ugyanazt, amit én gondoltam. De ezen kívül ez a két reklám között leadott, végtelenül felháborító és embertelen történetet amint lement, el is felejtették. Nem hogy nem történt semmi, triplán nem történt semmi. Semmi, senkivel.

Mindent, amit tudni akarsz a Czukor Show-ról, megtalálhatod a film honlapján: klikk