„Csak nem fognak ezek háborút viselni az operett ellen?”
Az apatini szatócs gyereke fiatalon lesz Berlinben, Bécsben az operett ünnepelt és dúsgazdag királya – ám amikor a zsidóüldözés elől Amerikába menekül, ott alig dolgozhat, koldusszegényen, betegen marad magára. Hosszú évek zárt intézeti kezeléséből németek mentik ki a háború után, szanatóriumban tölti utolsó éveit. Elképesztő életútját Klaus Waller térképezte fel, mert Ábrahám Pál operettjeit egy emberöltő után újra és mind gyakrabban játsszák német színpadokon.
A zsidók is Mária Terézia alatt települnek a Bácskába, és a „svábokhoz” hasonlóan németül beszélnek, de Ábrahám papa – társaihoz hasonlóan – magyarnak érzi magát, fia a magyar polgáriba jár, kétnyelvűen nő fel. A valósághoz olykor kevéssé ragaszkodó interjúiban később arról beszél, hogy csodagyerek zongoristaként került a budapesti Zeneakadémiára, ám a valóság prózaibb: a papa a zombori kereskedelmi akadémiára küldte a fiút, és csak húszévesen veszik fel a Zeneművészetire. Négy évet tölt a zongora szakon, vizsgáit kitűnő eredménnyel teszi le, ám diplomát nem szerez. Komponál viszont a fiatalember zenekari művet, brácsaversenyt, vonósnégyest. S jön az első siker: a Bábszínház 1917-es megnyitóján adják elő az Etelka szíve című gyermekoperáját.
A zenei karrier előtt azonban még hét évig banktisztviselőként dolgozik. Majd híre megy a fura dirigensnek, aki mindig fehér frakkban, glaszékesztyűben és pálca nélkül, heves karmozdulatokkal dirigál mozikban vagy dzsesszkoncerteken. Az eleganciára mindig sokat ad, a kesztyű (egyik) mániája is: fél a fertőzéstől. Nem fél viszont a kockázattól a leendő operettkirály, nem egy éjszakát kártyázik át a Fészekben, és sokat jár lóversenyre. Nejének, az 1930-ben elvett Feszely Saroltának ékszerekkel hódol – majd viszi őket a zaciba. Egy lipcsei lapnak pályamódosításáról később azt meséli: ha sikeres kvartettjét elő akarja adatni, a művészeket honoráriumként legalább vacsorára kell meghívnia. Ám amióta tudja, mit lehet keresni lemezen a százezerszám eladott dalocskákkal, eldőlt: „Ezek ugyan rémesek, de szakítok a komolyzenével, dalból százat is írok egy héten...”
Immár a Fővárosi Operettszínház karmestereként ír is néhányat az 1928-ban bemutatott Zenebona számai közül, a darabot hamarosan Bécsben is játsszák, ő pedig Harmath Imrével dolgozik első operettjén: Az utolsó Verebély lány is siker, sztárjai Gaál Franciska, Kabos Gyula és a 16 éves Eggerth Márta.
A kritikák méltatják a komponistát, aki oly vonzóan vegyíti a magyar hangvételű zenét a kor divatmuzsikájával, az egzotikus dzsesszel. Ábrahám szárnyal, sorra mutatják be operettjeit Budapesten, Bécsben, Berlinben és másutt, német filmekhez írt zenéjének slágereit Európa-szerte ismerik – sokat ma is. A népszerű s immár tehetős szerző 1930-ban sikereinek közönségben és anyagiakban legtöbbet kínáló helyszínére, Berlinbe költözik. A Hawaii rózsája, a Bál a Savoyban, a Viktória, a Mese a Grand Hotelben szerzőjét ünneplik, csak német színpadokon hat vándortársulat játssza operettjeit országszerte. Többet meg is filmesítenek, és Ábrahám sorra írja filmzenéit.
Az ünnepelt zeneszerző elegáns villája a Kurfürstendamm közelében, teli műkincsekkel, sofőrje fuvarozza valamelyik autóján, tucatszám varratja öltönyeit, kártyázik, szórja a pénzt, szereti magát szép nőkkel körülvenni (felesége rég hazamenekült Budapestre) és látványosan élvezni az életet. Feltehetően akkor fertőződik a szifilisszel, amely később leépüléséhez vezet. Miközben éjjel-nappal hajszolja magát és láncdohányos, már akkor megjelenik a depresszió, s fel-feltámad szinte beteges aggodalma: elég lesz-e a pénz...
Nem lett elég, miután Hitler megjelenése után annyi társával menekülnie kell. Először nem hisz a veszélyben: „Csak nem fognak ezek háborút viselni az operett ellen?” – mondja egy barátjának, ám amikor egy este nácik inzultálják, s nem engedik be a színházba, ahol darabját játsszák, megrendült idegállapotban költözik Budapestre.
A fasangassei villában, íróasztalában elrejtve marad rengeteg kiadatlan kompozíciója. Inasa, akire azokat bízta, azonnal eladja a kottákat – kutatók szerint a hitleri idők egész sor lopott slágere az elüldözött magyar zsidó szerzeménye volt. Amint Göbbels embere 1934-ben jelenti: „A hatalomátvétel előtt a német operettpiacon a zeneszerzők és forgatókönyvírók 80 százaléka volt zsidó, a tisztán árja művek aránya nem volt 10 százaléknál magasabb...” A „tisztogatásnál” gondot okoztak Lehár művei. Azokat ugyanis a Führer nagyon szerette – a librettók viszont az üldözött Fritz Löhner-Bedától származtak (vele Ábrahám is sokat dolgozott). A megoldás: Lehárt játszották – a szövegkönyv írójának említése nélkül. Waller kutatásai szerint a mester nem állt ki kollégája mellett, amikor Löhner-Bedát az Anschluss után Bécsből lágerbe hurcolják. Auschwitzban végzi.
A budapesti hazatérés rövid, a sikerei ellenére immár anyagi gondokkal küzdő, kiadói, ügynökei által kihasznált komponista élete zaklatott. Sokat jár Bécsbe, ahol ugyancsak sikereket arat, sőt immár politizál: a Bécsben is bemutatott 3:1 a szerelem javára az 1936-os nácik rendezte olimpiát gúnyolja. Ám jön az Anschluss, a darab lekerül a bécsi színpadról. Ábrahám két operettjét 1938-ban még bemutatják Budapesten (a Júlia főszereplője Honthy Hanna, a Fehér hattyúé Fedák Sári), a szerző pedig 1939 telén Párizsban próbál szerencsét. A nagy reményekből semmi nem teljesül, a nincstelenemigráns-sorsból menekülve Ábrahám Portugálián át Kubába jut. Fél évet kell várnia a beutazási engedélyre, amíg 1940 nyarán New Yorkba utazhat.
A város tele berlini, bécsi művészemigránsokkal, akik ott többségükben épp úgy nem jutnak munkához, mint Ábrahám. Csak elűzött társai körében léphet fel, operája és Kárpáti rapszódiája, amin dolgozik, új operettje, a Tamburin, senkit nem érdekel. Bár Hollywoodban akkor még sok a magyar főnök, akik jól ismerik „az operett királyát”, Ábrahám csak néhány filmzenére kap rendelést, és visszatér a keleti partra. Ekkori a jelenet: rendőröket hívnak az egyik New York-i utcára, ahol vad mozdulatokkal láthatatlan zenekart vezényel egy háborodott. 1946 januárjában viszik Ábrahámot az utcáról ideggyógyintézetbe. A diagnózis: szifilisz okozta pszichózis.
A hatezer beteg egyikeként évekig vegetál ott, amíg a német sajtóban híre megy, hol és hogyan él Berlin egykori csillaga. Hamburgi polgárok adnak össze pénzt, hogy kimentsék, ez csak 1956 tavaszára sikerül. Kezelik, ápolják, de lelki egészségét visszaadni nem tudják. Nem foghatja már fel, hogy operettjeit ismét sikerrel játsszák német színpadokon, hogy jelentős anyagi kártérítést kapott. Azért s a jogdíjakért civakodik Budapestről kiengedett felesége (akivel 17 éve nem volt kapcsolata) egy magyar asszonnyal, az egyetlen emberrel, aki az amerikai bolondokházában évekig látogatta. Ábrahám Pált rák vitte el 1960-ban. Az egyik kutatója által az európai Gershwinnek nevezett komponista remek zenéjét napjainkban ismét sok német ismeri meg.
