„Csak a középszerűségtől meneküljünk!”

Ismét elindult meghódítani Itáliát a Győri Balett, miután tavaly Észak-Olaszországtól a csizma talpáig, Catanzaróig nagy sikert arattak az ifj. Harangozó Gyula koreografálta Zorbával.

– Egy turné sikere mindig akkor bizonyosodik be, amikor visszahívják ugyanoda az együttest – mondja Kiss János igazgató, Kossuth-, Liszt-díjas, Érdemes Művész. – Nagyon kevés az államközi, államilag finanszírozott utunk, mi kereskedelmi meghívásra utazunk. Ebbe a turnéba egy új itáliai helyszín is bekapcsolódott: az együttes fennállásának 35 éve alatt még sosem jártunk Szardínia szigetén, most viszont komppal oda is átkel a „karaván”, azaz a kamion, a mikrobusz és a táncosokat szállító busz. Lélekben velük vagyok, és izgulok a sikerért. És persze azért is, hogy ne történjen sérülés, hiszen a mi szakmánkban fizikailag-egészségileg is megpróbáltatás a fellépés, akár egy sportolónak a verseny.

– Itthonról, ahogy fogalmazott, „féllábúként” izgulja végig a társulat turnéját. Alapító tag, 1991 óta pedig, amikor Markó Iván távozása után közfelkiáltással megszavazták, igazgató. Az együttes fennállásának 35 éve alatt még sosem fordult elő, hogy ön nélkül indult volna el a Győri Balett. Most háromheti fekvőgipsz után már járógipsszel bicegett ki a buszhoz, hogy útjára bocsássa az együttest. Bár aktív táncos korában megúszta a komolyabb sérüléseket, ha jól tudom, ez az Achilles-ín szakadás amolyan „üzemi balesetnek” tekinthető.

– Igen, úgy történt, hogy „félreléptem” az Audi Arénában. Zajlott a főpróba egy rendezvényhez, amelyen szerepelt a társulat, én meg próbálgattam, honnan hogyan látni a színpadot, ezért felmásztam a bírói emelvényre is, ott botlottam meg úgy a rossz világításban, hogy ez lett a vége. Hát... nem mindig oda kell menni, ahol az ember úgy gondolja, hogy jobban lát. Aktív táncosként csakugyan megúsztam komolyabb sérülés nélkül, de úgy látszik, ezt is meg kell tapasztalnom.

– A következő turnéra viszont már lekerül a gipsz.

– Szerencsére. Csakhogy előtte még van egy igazgatói megmérettetés. Január 14-én éjfélkor járt le a Győri Balett igazgatói székére kiírt pályázat beadási határideje, én 13-án, merthogy ez a szerencseszámom, beadtam a pályázatomat. A címe: Harmincöt plusz 5, mert úgy gondoltam, hogy ez már tényleg utolsó öt évem.

– Érthető, hogy a sikersorozat után ismét pályázott. De miért döntött úgy, hogy ez az utolsó öt éve lenne a társulat élén?

– Mert ki kell nevelni az új generációt, és ezt már is elkezdtem. Nem lehet az ember annyira önző, hogy ne látná, mennyire fontos a friss szellemiség. Én mindig törekedtem erre, ezért nem tettem meg azt, amit igazgatóként sokan. Egy balett- vagy egy színházigazgató annyi rendezést, szerepet, koreográfiát oszt magára, amennyit akar. Nekem nagyon ellenszenves, ha valaki visszaél ezzel. Az én életem a Győri Balettről szólt és szól: 19 évesen költöztem le ide az akkori balettintézetis végzős osztállyal alapító tagként, és azóta együtt élek vele. Fontosabb számomra az együttes, mint az önző szándék. De az ember elfárad. A kor azért nagy úr, pláne nálunk, táncosoknál, ahol minden év duplán-triplán számít. Szeretném kinevelni azokat, akik egy megfelelő, hasonló szellemiségű, de már 21. századi társulatot építenek majd fel.

– A táncművészek viszonylag fiatalon visszavonulhatnak, de az ön évjáratának átlag állampolgárai számára 65 év a nyugdíjkorhatár. Ettől még öt év múlva is messze fog járni.

– Igen, én el tudok menni szakmai nyugdíjba, de itt nem ez a lényeg. Úgy gondolom, ha még adja egészségem, én nem akarom ágyban, párnák közt nézni az előadásokat. Természetesen valamilyen módon tevőlegesen kapcsolatban maradok a magyar táncművészettel, egyáltalán nem akarok visszavonulni. De a társulatnak új szellemiség kell, vérfrissítés.

– Az új szellemiség nem inkább a koreográfusokon, az új darabokon múlik?

– Fejétől bűzlik a hal, egy igazgatón múlik minden. Elég, ha Szergej Gyagilevre, az Orosz Balett megalapítójára gondolunk, vagy Lőrinc Györgyre, aki 1961 és 1977 között az Operaház balettegyüttesének az igazgatója volt, és akinek köszönhetjük, hogy George Balanchine és Maurice Béjart betört Magyarországra. A koreográfusok alkotók. Vannak alkotó szellemiségű együttesek, és vannak önző koreográfusok, akik nem engednek be mást, pedig egy társulatnak, egy táncosnak nem jó, ha csak egyféle technikát, stílust ismer meg. Én teljesen más szellemiségű együttest akarok, nem akarok egy elfáradt vagy önismétlő koreográfust. A megélhetési alkotók úgy gondolják, évi három-négy darabot is képesek összehozni. Katasztrófa. A nemzetközi trend is azt mutatja, hogy az igazán jelentős koreográfusok nem képesek sorozatban „gyártani”. Beszéltem tavaly Jiri Kyliánnal és William Forsythe-tal is, mindketten azt mondták, nem lehet évente szakmányban kipréselni a darabokat. Aki pedig nem mer a saját együtteséhez más koreográfust hívni, az fél.

– Kiemelne néhány elemet abból, mik a tervei az elkövetkezendő öt évben, az utód kinevelésén túl?

– A Győri Balettet Magyarországon, Európában és hál’istennek a tengeren túl is arról ismerik, hogy nemcsak a tánc esztétikai szépségére törekszünk, hanem a táncon keresztül gondolatokat szeretnénk közvetíteni. Ez olyan hagyomány, amelyet mindenképpen folytatunk. Ahogy ragaszkodom ahhoz is, hogy a táncosok klasszikus balett alapokkal rendelkezzenek, mert ez garantálja a szakmai minőségét. Ezt a technikát nem lehet megtanulni másképpen, csak kilencévnyi kemény, aprólékos munkával. Itt, nálunk Győrben nincs például nincs is gyorstalpaló négyéves kortárs kurzus, amelynek a révén táncművész képesítést szerezhet valaki.

– Tehát nem létezik modern anélkül, hogy valakinek ne lenne komoly klasszikus alapja?

– Kivételek természetesen mindig léteznek, de én ragaszkodom a klasszikus alapokhoz, mert abból a szélrózsa minden irányába el lehet mozdulni, akár „hempizni” is a földön. Szerepel a pályázatomban, hogy folytatni szeretném a régi darabok újragondolását. Tavaly új köntösben mutattunk be két olyan zenét, amelyre nagy sikerrel táncolt az együttes annak idején: a Bolerót Lukács András, a Carmina Buranát Youri Vamos, azaz Vámos György koreográfiájában adtuk elő. Most egy nagyon ismert darabunkat, a Purimot akarom felújítani, a zenét és a dramaturgiát megtartva, de elfeledve a régi koreográfiát. Nem azért, mert nem érték a régi darab. Nagyon szeretem. De egyre inkább foglalkoztat, hogyan gondolhatjuk újra az ótestamentumi Eszter történetét, amellyel annak idején bejártuk az egész világot, Moszkvától Rómán át Helsinkiig, most, ebben a hihetetlen zaklatott és huzatos Európában, hiszen annyira aktuális.

– Kire bízná a feladatot?

– Vannak elképzeléseim, de még titok. Ez a művészet lényege, hogy próbáljunk meg mindent újragondolni. Én mindig is rettegtem a középszerűségtől a művészi munkában. A mestereink is arra tanítottak, akár Lőrinc György, akár Markó Iván, akár Maurice Béjart, aki Markón keresztül áttételesen a nagyapánk, hogy lehet bukni, csak a középszerűségtől meneküljünk. Lehet, hogy nem találjuk el a közönség ízlését. De meg kell járni, át kell élni a magasságokat és a mélységeket. Mindenféle nagyképűség nélkül mondom: az együttes nemzetközi elismertsége és kapcsolatrendszere óriási. Ha ezen a nemzetközi színvonalon akarunk maradni, akkor igen, nap mint nap meg kell tapasztalnunk a végleteket is. Mert a siker múlandó dolog. Ezen a szinten megkaphatjuk a pofont Londonban, Párizsban, Moszkvában vagy bárhol a világban, de ahhoz el kell jutni odáig.

– Hogy az ember ott, helyben, mondjuk, Londonban kapja meg...

– Nemzetközi mércével történik a megmérettetés, ez óriási jelentőségű ezen az igen rövid pályán. A pályázatomban is leírtam, hogy mennyire büszke vagyok a Győri Balett nyitottságára, hogy mindig is a provincializmus ellen mentem, mentünk, már az alapítók is. Ennek a nyitottságnak az egyik példája a győri Magyar Táncfesztivál, amely épp tavaly ünnepelte fennállásának tizedik alkalmát. Büszke vagyok, hogy a város befogadja a táncművészeti palettát A-tól Z-ig, a néptánctól a klasszikuson és a modernen keresztül a kísérletező újdonságokig. Ennek a szellemiségnek folytatódnia kell. Szerencsére egyre többen kopogtatnak, sőt dübörögnek az ajtón, hogy ők is szeretnének részt venni.

– A következő turnékra már el tud menni a társulattal, mert lekerül a lábáról a gipsz. Merre lépnek fel?

– Február 18-án indulunk Ausztriába, Németországba, Svájcba és Dániába a Vámos György koreografálta Szentivánéji álommal, márciusban ismét Olaszország következik, utána pedig Nagyvárad.