Bye, bye, Hungary

Stephan: Bár 12 éve élek és dolgozom Ausztriában, mindig próbáltam minél több időt Magyarországon tölteni. Itt építkeztem, itt költöttem el a pénzem, és készültem arra, ha már „mindenem” megvan, hazajövök, és nyugodtan, békésen eléldegélek itthon a családommal. Egy ideje azonban nem szívesen jövök már haza az itthon látottak-hallottak miatt, és odakint is szégyenkezve hallgatom, mi folyik Magyarországon, és azt is: miért hagyjuk. Egy 500 lelkes osztrák kis faluban élek, de több lehetőség van munkára, tanulásra, szórakozásra, mint otthon egy nagyobb városban. Most éppen arra várok, hogy a lányom befejezze az iskolát, és végleg hátat fordítsunk az országnak. Nem szeretnénk mi olyan sokat elérni, nincsenek nagyravágyó álmaink, csak nyugodtan, szeretetben, létbiztonságban akarunk élni.

KAYA: Két lányom is elment külhonba dolgozni: az egyik Angliába, a másik Norvégiába. Annyira megtetszett nekik az ottani élet, az emberek hozzáállása, hogy ott fognak letelepedni. Aki teheti, meneküljön ebből az országból, mert itt nincs jövő, csak a nyomor! Már a stabil középosztályt is hazavágta ez a felcsúti nyomoronc és bandája! A legfrissebb hír szerint a fiatalok 47 százaléka ki akar vándorolni, mert itt nincs jövőképe. Köszönjük Orbán, hogy ilyen országot teremtettél nekünk!

Juliska bab: Egyetértek! Én 25 éve élek külföldön, bár mindig csak átutazóban éreztem magam, hiszen hazámnak Magyarországot tekintem. Nem úgy rendezkedtem be külföldön, hogy itt akarnék maradni. Mindig büszkén vállaltam, hogy honnan jöttem, és nagyon sokáig meg voltam győződve arról, hogy mi, tehetséges magyarok majd megmutatjuk a világnak, hogy kell a gazdaságot gyorsan jó irányba vinni! Azóta a gazdaság padlón van, most meg még olyan politikai közeg is társul hozzá, amit mindennek lehet nevezni, csak megszilárduló demokráciának nem! Én nem voltam még ennyire nekikeseredve az otthoni ügyek miatt, mint manapság! Korábban alig vártam, hogy hazamehessek, és megdobbant a szívem, amikor átléptem az országhatárt. Ez ma már nincs így! Az itthon tapasztalt, régmúltba való visszavágyakozás, a magyarkodás, a hamis hazaszeretet már olyan visszás érzést kelt bennem, hogy az kimondhatatlan. Örülök, ha nem kérdezik meg itt külföldön tőlem, mi van nálatok, Magyarországon. Lassan nem tudom, mit is mondjak: hogy zavarodottak vezetik a magyar nemzet hajóját? Eddig eszembe sem jutott lemondani magyar állampolgárságomról, de ha tovább tart a jobbratolódás, öreg fejjel fogom elhagyni végleg a hazámat! Persze nehéz külföldinek lenni idegenben, de mégiscsak megbecsülik a szorgalmat, a jó munkát. A demokrácia, a tolerancia pedig igenis működik. A politikai gyűlölködés meg sehova se vezet. Vagy ha igen, az zsákutca!

Alphaville: Ma már odajutottunk, hogy nemcsak a „kalandvágyó” fiatalok menekülnek el az országból, de egyre több középkorú ember is szedi a sátorfáját, és hagyja maga mögött elkeseredetten és csalódottan az országot azért, hogy legalább a gyermekeinek legyen megfelelő jövője, élhetőbb élete. Én lassan idősnek mondható leszek, de én is elmegyek. Több mint 41 évet dolgoztam le nagyon kemény körülmények között, sokat adóztam, sok társadalombiztosítást fizettem, és most mit kapok érte? Annyit, hogy fogjam be a számat, mert „ingyenélő nyugger” vagyok. A nyugdíjam hónapról hónapra kevesebbet ér, ráadásul állandóan azzal fenyegetnek, hogy „hozzányúlnak”. Nos, ebből elég! Elmegyek oda, ahol embernek számítok. Meg persze, ahol a pénzemnek is jóval nagyobb a vásárlóértéke.

tsz elnok: Az én sorsom is hasonló. Igaz, én nem vettem lakást hitelből, de voltam munkanélküli is. Évente járok „haza”. Az idézőjel nem véletlen. Általában 10-14 napot töltök az országban egy-egy ilyen látogatáskor. Az első héten minden rendben szokott lenni: haverok, ismerős ízek, illatok stb. Ám egy hét után émelyítő érzés fog el, amikor kilépek az otthonom ajtaján. Minden koszos, minden rohad, minden esik szét, és nincsenek színek az országban. Ez az émelyítő érzés addig tart, amíg sorban nem állok itt, Angliában az útlevél-ellenőrzésnél. Akkor érzem azt, hogy végre itthon vagyok! Nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Ismerek jó pár itteni, az országban „tengődő” magyart: hasonló érzésekről, tapasztalatokról számoltak be nekem.

paóka54: Én is úgy döntöttem, visszalovagolok az őshazába: Elzász-Lotaringiába. Ti meg maradjatok Etelközben: jurta, Orbán kán, hét vezér, vérszerződés. Mennyivel jobb ez, mint a rothadó Nyugaton élni!

anzsuhaz: Külföldön élek, látom és tapasztalom, hányan jönnek ide dolgozni. Idén kilenc kivándorolt magyar családnak segítettem a különböző hivatalokban. Ha jól számolom, ez 27 ember volt. Főleg iskolai, óvodai beíratási ügyekről volt szó. Az egyik iskolában azt mondták: a csemete nem lesz egyedül, hat olyan iskolatársa lesz, akiknek szülei az elmúlt egy-két évben érkeztek.

miserables: Eredetileg Angliába mentem, de a magyar cég, amelyiknek dolgoztam, nem fizetett ki. Ezért Hollandiába jöttem, és azóta is ugyanannál a cégnél dolgozom, ahol akkor elhelyezkedtem. Elismerik a munkámat, megbecsülnek. Két éve a fiamat is kicsaltam, de mivel nem beszélt hollandul, nem kapott állást. Hazament, otthon kínlódott egy évet, aztán tavasszal kiment Manchesterbe. Egy hét után felvették egy bútorgyárban. Már véglegesítették, lakást bérel. Szóval: nem kell félni! Aki élni akar, induljon el! Másban ne bízzon, maga verekedje ki a szelet tortáját. A nyelvtudás nagyon fontos, minél több, annál jobb. Előny az építőipari vagy vasas-szakképesítés, a C, D, E kategóriás jogsi. A kor nem gond: én 58 éves kőműves vagyok.

bagolyvar65: Azt hiszem, nagyon előrelátó voltam, amikor az első Fidesz-kormány idején – gyermekeim jövőjéért aggódva – fájó szívvel elküldtem őket Németországba tanulni. A mostani magyarországi helyzet engem igazol. Minden tekintetben visszalépünk. Szomorú és megalázó, amennyiért egy kezdő orvos dolgozik. Essenben, Hildenben, Düsseldorfban vagy Duisburgban egy magyar orvos sem takarít műtőt, hanem elismert sebészek, fogorvosok, bőrgyógyászok. Aki bátor és megfelelő tudása van, ne várjon! A szülőföld iránti szeretetet ki lehet fejezni úgy is, hogy segítjük azokat az embereket, akik nem mertek elmenni. Így is lehet tenni az otthonmaradottakért.