Budapestre jön a kultikus zenekar
Immár több mint két évtizedes fennállása óta először ad koncertet Magyarországon a progresszív rock egyik alapzenekara, a brit Porcupine Tree; a rajongók nagy napja november elseje lesz, a helyszín a fővárosi Petőfi Csarnok.
A fantasztikum a Porcupine Tree munkásságában legalább annyira fontos, vagy még inkább az, mint a nagy előd, a Pink Floyd esetében: a pszichedelikus zenei elemeket alapvető jelentőségű motívummá avatták dalaikban, és ez még azzal együtt is igaz, hogy a Porcupine Tree legutóbbi albumain - Deadwing (2005), Fear of a Blank Planet (2007) - a progresszív rock felől részben a progresszív metálhoz látszik megérkezni.
Az 1987-ben alakult csapat tagjai - leginkább Steven Wilson gitáros-énekes frontember - azok közé tartoznak, akik nem a hangszeres virtuozitást kiélve alkotnak pompás építményeket, hanem atmoszférát teremtve, hangulati íveket kimunkálva, egymásba lágyan áttűnő hangképeket megfestve.
Wilson egy egész sor önálló projektben is kamatoztatja tehetségét: a No-Man elnevezésű formációjával art-rockot játszik, a Bass Communionnal az ambient és a drone határain mozog, a Blackfielddel populárisabb dalokat jegyez, egyszemélyes vállalkozása, az I.E.M. pedig a Porcupine Tree kísérletező effektjeivel folytat újabb kísérleteket - már a pszichedelikus űrrock irányába fordulva. Wilson emellett jó barátságban van Mikael Akerfeld-del, a svéd progresszív death metál csapat, az Opeth frontemberével, játszott az Opeth két lemezén és Akerfeld is felbukkant a Porcupine Tree vendégzenészei között.
Rockzenei szakírók számára ugyanilyen izgalmas kapcsolat lehet az is, hogyan szövődnek rokoni szálak a Porcupine Tree és a brit progrock kultikus formációja, a King Crimson között: előbbiben a King Crimson jelenlegi dobosa, Gavin Harrison vezeti a ritmusszekciót, a Deadwing című albumon pedig ott gitározott például Adrian Belew, a King Crimson oszlopos tagja.
Sokak szerint túl van a zene logikáján és a műfaj tradícióin, ahogy Steven Wilson énekel. A szimfonikus rock nagyjainak életművében eleve védjegynek számít egy-egy karakteres énekhang - elég csak Greg Lake (Emerson, Lake and Palmer), Jon Anderson (Yes), vagy Roger Waters (Pink Floyd) előadásmódjára utalni. Steven Wilson hangja a progrock megdicsőült énekhangjainak panteonjában is csodaszámba megy: egyszerre érző, érzékeny és szofisztikált. Kiérződik belőle a magányos és szomorú kisfiúk hangjának zárkózottsága és érzékenysége, az a rutin, ahogy a világban elidegenülő szerzetek behúzódnak a saját belső univerzumokba. De ott van ebben a kicsit tüskés, kicsit izgatott gyerekhangban egy vénséges vén öreg bölcsessége is, a világról megalkotott, régen késszé formált tudás hangja.
Ezt a tudást 1991 óta őrzik a Porcupine Tree albumai; a sort az On The Sunday of Life nyitotta. A 2000-es években eddig négy albumot jegyeztek (Lightbulb Sun, In Absentia, Deadwing, Fear of a Blank Planet), és nem sokkal a budapesti fellépés előtt várható tizedik stúdióalbumuk megjelenése. Számos hivatalos és félhivatalos válogatás- és koncertlemez mellett 2006-ban Arriving Somewhere címmel egy DVD-t is kiadtak - írta az MTI.Budapestre
A multiinstrumentalista, de a koncerteken főként gitárral a kézben látható énekes és zeneszerző Steven Wilson mellett a Porcupine Tree felállását Richard Barbieri (billentyűs hangszerek), Colin Edwin (basszusgitár) és Gavin Harrison (dob) teljesíti ki.
