Bordélyház

Essünk túl a lényegen: nehezen elviselhető, hazug film a Bordélyház. Amióta Maupassant beemelte az irodalomba, azóta számos kiváló történet helyszínéül szolgált a nyilvánosház. Makk Károly Egy erkölcsös éjszaka című remekműve a magyar mozikban mércét szabott. Ez a francia film – noha a cannes-i filmfesztiválon még Arany Pálmára is jelölték (!) – csupán rongyszőnyeg. Lehordott maradékokból, mélabús tekintetekből, szomorú kurvákból összeálló hatásvadász, romantikus-naturalisztikus, ízléstelen tévedés. Erős elszántság kell végigszenvedésére.

A lányoknak nincs jellemük, átélhető sorsuk: mintha csupa maszk közlekedne a huszadik század fordulójának szecessziós szalonjában. Mintha azt feltételezte volna az alkotó, hogy néhány fürdőző, tollászkodó jelenettel ki vagyunk fizetve, nem kell történet, megúszható néhány palifogó félmeztelen statisztakép árán. A maszkok közt egy kivétel: a fülig felvágott szájú lány, akit viszont oly rettentő kéjjel s visszatérően mutogat a rendező, amit már nehéz nyitott szemmel elviselni, akkor is, ha tudjuk: nem a beretvás férfi „produkcióját” látjuk, hanem a maszkmesterét.

Nemcsak a nőkből hiányzik az egyéniség, az urak is közhelyekbe vannak öltöztetve, legfeljebb eltévelyedéseik szerint különböztethetők meg, de hát ezeknek a specifikációjára kiterjedt szakirodalom szolgál Krafft-Ebing óta.

A századvég-századforduló nosztalgikus szembeállítása a mával – olcsó ötlet. A film szerint a szecessziós budoárok, a fűzők és toalettek méltóbb keretet adtak az ürömlányoknak, mint a mai strichelés, amiben akár igaza is lehet az alkotónak, csak ehhez a falat nem rengető „igazsághoz” több mint kétórányi, művészinek álcázott igénytelenséget szervírozni: merénylet.

A hulló szirmú tearózsa ismétlődő motívuma világosan jelzi a minőséget: a gicscset. Kerüljék! (Rendezte: Bertrand Bonello.)