Bánk bán: az ősbemutatóra emlékezünk

A Bánk bán az első nagy, magyar nemzeti drámánk, ám nem csak ezért megkerülhetetlen akár irodalomról, akár színházról folytatott diskurzusaink során. „A Bánk bánnak ugyanis még ma sincs vetélytársa. Mindmáig a legjobb magyar dráma." Ezt a nézetet irodalomtörténészeken, irodalmárokon, színészeken, rendezőkön – az úgynevezett „szakembereken” kívül számos kultúrakedvelő ember osztja.

A darab története elkallódással kezdődik: a mindössze 23 éves Katona az Erdélyi Múzeum pályázatra szánt műve valószínűsíthetően meg sem érkezik Kolozsvárra. A később jelentősen átdolgozott művet a cenzúra nem engedi sem kinyomtatni, sem pedig előadni. Az ősbemutatóra végül a szerző halála után három évvel, 1833. február 15-én kerül sor Kassán, a sors iróniája, hogy Melinda szerepében éppen Katona plátói szerelmével, Déryné Széppataki Rózával. A mű aztán csodálatos szereposztásokat élt meg, legendás Bánk bánokat (Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Bubik István), Gertrudisokat (Jászai Mari, Sulyok Mária, Ronyecz Mária, Pásztor Erzsi), Tiborcokat (Makláry Zoltán, Szirtes Ádám, Avar István) és Melindákat (Déryné Széppataki Róza; Molnár Piroska) láthattunk a színpadon.

Hevesi Sándor, a hajdani budapesti Nemzeti Színház igazgatója, esztéta, színműíró így vall a darabról: „Arról van szó, hogy a jövőben ne csak kegyeletből adjuk elő a Bánk bánt az ifjúság számára évente egyszer-kétszer […] ezért úgy nézem ezt a drámát, mintha Katona József tegnap nyújtotta volna be hozzám, s így csak azért adom elő, mert a lehető legnagyobb sikert várom tőle. Nem akarok elmenni a Nemzeti Színháztól addig, amíg Katona Józsefnek nincs nálunk sikere. Mert szent meggyőződésem, ha ezt a darabot teljesen átrendezzük és megfelelő, komoly dramaturgiai változtatásokat eszközölünk rajta, ez a darab lesz az, amely a siker nagysága szempontjából is eseményt fog jelenteni.” Hevesi végül kétszer is megrendezte a darabot, az első bemutatót 1916. január 1-jén tartották (Bánk bán szerepében Kürti József, később Ódry Árpád és Bakó László; Gertrudiséban pedig Jászai Marival), majd a másodikat 1930. április 24-én.

Formabontó rendezések

Az 1945 előtti utolsó nemzeti színházi előadást Németh Antal rendezte, aki 1935-től volt a színház igazgatója. Terjedelmes könyvben foglalta össze a korábbi Bánk bán-előadásokat, és noha ennek köszönhetően évszázados rendezői tapasztalatokat ismerhetett, saját rendezői elképzelésében jóformán csak szcenikai változtatásokat eszközölt. Kétszintes játékteret alakított ki, valamint kedvelt díszlettípusát, a forgószínpadot is alkalmazta. Németh szcenográfiai munkásságának egyik legkiemelkedőbb pontja volt a Bánk bán 1936-os előadásához készült díszlete, amely a modern orosz és német szcenikát tükrözte. Takáts Emőd 1988-as rendezése a szöveg és a konfliktus értelmi síkjára hangsúlyt helyező játékstílust igyekezett felerősíteni a nagy érzelmekkel szemben, ám a komáromi Magyar Területi Színház fennállásának 35. évfordulója alkalmából bemutatott előadás kínos bukás volt.

„A klasszikusok színpadi rendezése […] csakis ott és csakis akkor válik művészetté, ha eleven kapcsolatot tud teremteni a régi mű és az új közönség között, szóval, ha a régi művet megint beleeleveníti a köztudatba” – írta Hevesi Sándor Katona halálának 100 éves évfordulója kapcsán, 1930-ban. Tanulmányában fejtegeti a múlt Bánk bán-előadásainak problémát, és felteszi a kérdést: a félsikerért vajon a darab vagy a színház felel. Hevesi ekkor már két saját Bánk bán-rendezésen van túl, a második premierje alig egy hónappal azelőtt volt. A cikkben aztán így vall ez utóbbi előadásról: „Az új Bánk bán tehát, mely Katona betűjéhez is ragaszkodik s húzásokon vagy visszahúzásokon kivül semmit sem változtat a szövegen. […] Elejti a feleslegest, hogy annál erősebben hangsúlyozhassa a szükségest. […] Nem régi reprodukciót (ti. akartunk), hanem új élményt. Lehet-e jobban tisztelni egy régi drámaírót, mintha úgy tekintjük a munkáját, hogy csak két hónappal ezelőtt adta be a szinházhoz? Van-e nagyobb bizonysága, döntőbb tanúja egy régi drámaíró aktuális erejének, mint hogyha úgy lehet nézni a művét, hogy csak most írta és a mai közönség számára? S lehet-e egy szinháznak nagyobb öröme, mint ha a viruló jelen mellé odaállíthatja az élő multat - s kettejük között állva tekinthet a jövőbe?”

És hogy miért volt szükség Hevesi Sándor ily részletes idézésére? Nos, ennek oka nem más, mint a 21. század megszokottól eltérő Bánk bán-rendezése, mellyel szintén a budapesti Nemzeti Színház igazgatója próbálkozott. Az Alföldi Róbert nevével fémjelzett darabot 2009. október 23-án mutatták be a nemzet kőszínházában, a premier korábban, a Szentendrei Nyár fesztiválon volt július 11-én. Alföldi Bánk bánja, pontosabban Bánk Bán juniora az eddigi „botrányos” rendezéseknél még „botrányosabb”: a szerepeket egytől-egyig fiatal színészek játsszák, farmerben és pólóban, központi szerepet tölt be egy óriási medence, amibe és amiből a szereplők ki-be ugrálnak, ruhástul vagy éppen fürdőruhában. Van még gitározás és rockzene, babakocsiban keservesen síró műanyag-csecsemő, lángokban álló színpad és Szózat is.

A valaha volt legfiatalabb szereposztás

A medencén és a kopár színpadképen kívül a Bánk bán junior sokat kritizált és egyben sokat dicsőített elemét jelentik a fiatal szereplők. Könnyű egyszerű polgárpukkasztásnak, megbotránkoztatásnak titulálni eme szokatlan rendezői megoldásokat, ám rögtön másképp értelmezzük őket, ha ismerjük Alföldi szándékát: „Azért csinálja az ember ezeket, hogy megpróbálja leszedni a darabról a rárakódott valós-vélt, működő-nem működő elvárásokat, hogy egy olyan helyzet teremtődjön: újra rá lehet nézni a darabra. […] Az volt a nagy élmény, hogy nem érthető nehezen, hogy nem unalmas hogy nem régi, hogy az ember pontosan megtalálja benne a mai kérdéseit, nagy rácsodálkozásunk volt mindannyiunknak a darabra. És éppen azért van medence, azért van rockzenekar, éppen azért van ott, hogy junior, éppen azért van ez a megközelítés. Nagyon reménykedem abban, hogy akik eljönnek megnézni, azok nem azt fogják mondani, hogy nehezen olvasható, meg nehezen érhető, hanem nekik is meg lesz ez a rácsodálkozás, hogy ez egy nagyon-nagyon jó színdarab” - monta el a rendező, Alföldi Róbert a Ma reggel

műsorában.

Bizonyos, a Bánk bán junior nem tipikus rendezés: nem láthatunk tipikus, szakállas Bánkot, tipikus, gőgős Gertrudist, tipikus, naiva Melindát. De nem még nem azt jeleni, hogy a darab nem működik. A szereplők egytől egyig fiatalok, nem megszokott szereposztás. Ez az a momentum az egyik legfontosabb eszköz a célhoz: befogadhatóvá tenni egy eredetileg 13. századi történetet a mai generáció számára. A legidősebb

Makranczi Zalán(Petur), Földi Ádám(Biberach) és Bánfalvi Eszter(Gertrudis) a maguk 31 évével, Mátyássy Bence(Ottó) és Martinovics Dorina(Izidóra) 29, Szabó Kimmel Tamás(Endre) és Előd Álmos (Simon) 26, Radnay Csillaés László Attila(Solom) mindössze 25 évesek. Három szereplő – köztük a címszereplő Fehér Tibor, Szatory Dávid(Mikhál) és Farkas Dénes(Tiborc) – pedig a darab bemutatójakor még a Színművészeti Egyetem növendéke volt.

A dramaturgiai változtatások eredményeképpen beszélhetünk „könnyedségről, humorról, egyértelmű érthetőségről, ami nemzeti drámánk esetében igencsak kuriózum. Így nem csak a fiatal, lendületes színészek okán jön a „junior” jelző, hanem a megvalósításból is ered, amely nemhogy nem megy a tartalom rovására, hanem erősítve azt, egy különleges, mindenkivel kommunikálni képes előadást eredményez”, és éppen ez volt Alföldi, valamint korábban Hevesi szándéka is. Alföldi rendezése és a Bánk bán junior csak bizonyos tekintetben újítás tehát. Ugyan újfajta módszerekhez (medencéhez, rockzenéhez, színésznövendékekhez) folyamodik, de célja végig egy: közel hozni egy majdnem kétszáz éves darabot a ma emberéhez. A terv bevált, a nézőteret időről-időre gimnáziumi osztályok töltik meg. A kiváló színészi munka és a medence pedig képes egy „kötelezőt” szerethetővé tenni. És nem csak a gimnazisták számára.