Balassi Északon
Abban mindig volt valami rejtélyes, titokzatos elem, amikor a kötelező Balassi-életrajzokon esett át az ember, hogy mit keresett a költő Lengyelországban. Meg hogy persze hol kereste azt a mit pontosan.
Persze, persze, az ember tudta jól, hogy az a Lengyelország még közelebb volt az akkori Magyarországhoz, hosszú közös határnak örvendhettünk, ráadásul az is megesett, nem is egyszer, hogy a magyarok királya azonos volt a lengyelek királyával és viszont, és megannyi más, dinasztikus és főrendikus kapocs fűzte össze a két népet – de másfelől meg a távolság akkor is távolság, ráadásul lóháton kellett legyőzni, ami valamivel mégis lassúbb volt, mint a mai szlovákiai autós utazások esetében történendik.
Akárhogy is, amikor az ember (hét-nyolc órai autózás után) eljut a debnói várkastélyba – valahol Tarnów és Krakkó között –, és elképzeli, hogyan folyt az élet e mesebeli tájon az ezerötszázas évek végén, valahogy élettel telik meg a hajdani mondat, hogy Balassi Lengyelországban.
A debnói kastély (melyet az útikönyvek a legszebb lengyel látnivalók között emlegetnek, ehhez képest azért nem könnyű ráakadni) életében persze csak rövid epizód volt a költő (évekig tartó) látogatása, de ezt az epizódot (mely tele van regényes elemekkel, hiszen a vendéglátó Wesselényi István felesége, a szép Losonczy Anna és a költő között a legenda szerint szerelem szövődött a már akkor is ódon falak között – annyi bizonyos, hogy születtek fontos szerelmes versek ebben az időben, de hát a költőknél, tudjuk, valóság és képzelet kéz a kézben jár) a vár mai urai (a helyi önkormányzat) gondosan ébren tartják: van életrajzi tabló és van magyar koszorúval ékes kétnyelvű emléktábla a bejárat mellett – egyébként meg van részletes vártörténet is, melyben a magyar szál már nem játszik szerepet. Aztán meg van a szokásos porhintés, kínzókamra és éléskamra és trónterem, cinterem, páncélterem, mint minden valamire való várkastélyban Monarchia-szerte, de ez már nem szegheti a magyar látogató kedvét.
Nádas Sándor
