Az informátor!
Nagy, álmos dzsungel volt a lelke a moziban a mellettem ülőnek, és ezt nyilvánvalóvá is tette apró horkanásokkal, úgy a délutáni szélesség 38. fokán, az irdatlan hosszúság 42. percében. Megértettem őt.
Csak a fegyelem tartott ébren engem is. Mert ez a film, amely a tiltott kartellmegállapodásokat leplezte le a lizin (vagyis a fehérjékben található aminosavak egyikének) piacán, kevéssé gerjeszt fel. De nemzetközi lévén a bűn (szembemegy a szabad piac, szabad verseny elvével), az FBI érdeklődik iránta. Ő még jobban, mint a közönség.
Utóbb mi is elkezdjük. Az első háromnegyed óra altatója után bontakozni kezd valami érdekes: egy amerikai óriáscég felső vezetésében nagy játszma indul. Tárgya: hogyan lehetne börtönbe juttatni a többieket olyképpen, hogy mi magunk, akik ugyanúgy benne vagyunk (utóbb kiderül: még jobban), megússzuk, és – ha lehet – mindenkinek a helyére mi kerüljünk.
Főhősünk naiv, kicselezett kisember. Főhősünk számító, konok karrierista. Hajlékonyan hajlandó köpni. Hajlandó informálni a törvény embereit. És hajlandó informálni a többi embert, hogy ő mostantól biz a törvénynek dolgozik. Köp. Szigorú titokban persze.
Főhősünk új életrajzot barkácsol magának az előnyök/hátrányok gondos mérlegelése után. Főhősünk hazudik. Hazug disznó, aki lop, csal, sikkaszt is. Korrupt. Beteg. Universalis hazugitisben szenved. Orvos igazolja. Sajnos hamisan. A levél írója egyben a címzettje is, aki egyre jobban belekeveredik a hazugságok hálójába.
Tovább nem mondom, mert a film második fele kifejezetten érdekes, szatirikusan szúrós, a szomszédom is felserkent.
A címszerepben Matt Damon jó. Rendezte az egészet Steven Soderbergh. Hol így, hol úgy.
