Az idő festője
„Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Csernus Tibor a legnagyobb magyar festő, de talán az egész világon is a legjelentősebb” – méltatta a művészt a Kogart Galéria kurátora 2006-ban, az életmű-kiállítás kapcsán. Akkor már súlyos beteg volt a Párizsban élő Csernus. Egy évvel később meghalt. A francia fővárosban temették el.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány úgy döntött: ha már a festő földi maradványai nem kerülhettek haza, legalább a szellemi hagyatékát szeretnék megőrizni. Magyarországra hozatták a teljes életművet. Most pedig bemutatták képeit a Sulkowski-gyűjteményből. A magyar származású párizsi műgyűjtő, Hubertus V. Sulkowski közeli barátja, mecénása volt a festőnek.
Csernus Tibor pályája csupa ellentmondás. A Rákosi-diktatúra idején járt a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. „Szocreál” képeiért már főiskolásként Munkácsy-díjat kapott, s ’53-ban neki ítélték a legtehetségesebb fiatal művésznek járó Derkovits-ösztöndíjat.
1964-ben mégis elhagyta az országot. Párizsban telepedett le. Illusztrálásból élt, de hamarosan francia, olasz, amerikai galériák versengtek műveiért. Csakhogy Csernust nem érdekelte az anyagi siker: alkotói szabadságát kereste kint. Leginkább az avantgárd irányzatokat kedvelte, ám amikor az absztrakt művészet vált uralkodóvá, a hiperrealizmus felé fordult.
Folyton lázadt a kötelező kulturális trendek ellen. Festményei a múlt és jelen sűrítményei. Caravaggio „bőrébe bújva” festett bibliai jeleneteket, a kilencvenes évek Párizsát Velázquez szemével láttatta. Önarcképe Rembrandtot idézi.
Csernus képei a művészi alázat mesterművei. Alkotói egója sehol sincs jelen. S noha sokszor rejtélyes emberi drámákat ábrázol, valódi témája maga a festészet. Fény és árnyék kontrasztjából teremti meg alakjait. Mintha sugárzó égi fényforrás pásztázná, vallatná őket.
A Kogart Ház egyik emeleti helyiségét Csernus „műtermévé” alakították. Az eredeti, párizsi atelier-ből mindent áthoztak ide. Megtekinthetők a művész által készített gyönyörű, még működő repülőmodellek is. A festéktubusok, ecsetek úgy sorakoznak a polcokon, mintha gazdájuk éppen az előbb, csak egy pillanatra ment volna ki.
De ez a pillanat most már örökkévaló a művészettörténetben.
(Csernus Tibor, képek a Sulkowski-gyűjteményből – Kogart Ház)
