Az a bizonyos első év

Vannak erős benyomást keltő filmek, amelyek kiprovokálják a nézőben a választ. A jelen esetben ez a „bárgyú”.

Szeretjük mi az angol humort, ha recseg is. (Mint például amikor az eskető papban benne reked az áldás, s inni kérvén görcsös rohamában, az ujjak bemártására szánt szenteltvízből kap egy pohárral... Vagy amikor a családterapeuta-nő telefonon lebaromállatozza impotens férjét... Vagy amikor a nászútról hazatérők nemcsak anzikszaikat mutatják be az örömszülőknek, de a közé keveredett családi pornót is. Finomság.)

Bírjuk a feszültségeket a történetekben, ha legalább némileg átélhetők. A szóban forgó film kínosan prezentálja az angol középosztály életének kellemetlen, idétlen, faragatlan, bántó, ostoba pillanatait. Az ízléstelenségeket megfelelő ízléstelenséggel ábrázolva.

Az itthoni feltételezéssel szemben, hogy a kapcsolatokban a hetedik esztendő a kritikus, az angolok az első évet tartják a legnehezebbnek. Ennek kínjait mi is átérezzük a nézőtéren. És nem a művészi erő, az előadás hitelessége, az aktorok nagyszerűsége okán. Sőt!

Adva van hát egy friss házaspár, akiknek össze kellene szokniuk. Vagy szét kellene válniuk. Egy év leforgása alatt. Persze, lehetne ebből is filmet csinálni, filmet sok mindenből lehet készíteni. Példa ezer. Csak nem ilyen összegányoltan. Nem ilyen érdektelen történetben. Nem ilyen jellegtelen szereplőkkel. Nem ilyen közhelykörnyezetben.

Hogy aztán ezt az összelapátolt történetet romantikus komédiaként kívánják eladni, csak azért, mert van benne két nő és két férfi (szellemileg láthatóan visszamaradottak), holott történetükben sehol a romantika, sehol a komédia. Csak a szemünk van kitörülve a sok sikert hozott műfaj elcsaklizásával.

Ha jót akarnak maguknak: ne álljanak érte sorba!

(Rendezte: Dan Mazer.)

Bölcs István