Ausztria Kreiskyre emlékezik
Akit érdekel a közelmúlt történelme, politikája, az Ausztriában most tobzódhat: Bruno Kreisky születésének századik évfordulója alkalmából soha nem látott dokumentumokból, fotókból, nyílnak kiállítások. Dokumentumfilmek tekinthetők meg a televízióban és a mozikban, s ami még ennél is érdekesebb: egykori munkatársak, barátok és ellenfelek beszélnek a Napkirály erényeiről és hiányosságairól.
Az 1911-es születésű Kreisky élete maga volt a huszadik század. Megélt üldöztetést, megtapasztalta a hazatérést, ami pedig Ausztria fellendülését illeti, azzal éppenséggel az ő neve fonódott össze. Igazi fénykora a hetvenes évekre tevődött, ő volt az a szociáldemokrata politikus, akinek sikerült az (akkor még Szocialista névre hallgató) pártot előbb kisebbségi kormánnyal hatalomra segíteni, majd háromszor is abszolút többséghez juttatni.
Az osztrákok 59 százaléka ma is úgy véli, Bruno Kreisky volt a háború utáni korszakban a legjobb kormányfő – és ebbe a rangsorba természetesen beleszámítják a jelenlegit is.
Kreisky életéről könyvtárnyi irodalom van, nem csoda, hogy a 60 perces dokumentumfilm, amelyet az osztrák közszolgálati televízió a minap sugárzott, enyhén szólva hiányosnak tűnik. Az évfordulós megemlékezések mindenesetre igyekeznek javítani – sokféle vonatkozásról esik szó, arról, hogy mit jelentett a háború következményeitől szabadulni próbáló Ausztria talpra állásában, fellendülésben a Napkirály nem egy, hatását máig éreztető kezdeményezése. S hogy mindehhez képest milyen csekély jelentőségű a sokszor szemére vetett állami adóssághalmaz, amit maga után hagyott, és ami a maihoz képest szinte nevetséges.
A centenárium alkalmából megnyíló kiállítások közül a legérdekesebbekhez tartozik az Iparművészeti Múzeum
Brunocímű fotótárlata. Konrad Rufus Müller csaknem száz felvétele látható: a legérdekesebbek az utolsó években készült fotók, mert ezek mellőzik a protokollt, Kreisky személyiségének sok nem feltétlenül publikus vonását árulják el.A humornak is van (és volt) helye
Ironimus – civilben Gustav Peichl, az egyik legismertebb osztrák építész – évtizedek óta rajzolja karikatúráit, s ezzel egyben korszakokat örökít meg. A kremsi
Karikatúramúzeummost a Kreiskyről készül rajzokat állítja ki – ezek többsége a sajtóban a maga idejében megjelent, illetve később kötetekbe rendezve került a műfaj kedvelőinek könyvtárába.Némi árnyékot vet a centenáriumra, hogy Kreisky fia, Peter nem érte meg a megemlékezés sorozatot, amelynek előkészítésében maga is részt vett: alig hatvanhat évesen egy ostoba baleset miatt decemberben vesztette életét Mallorcán, ott, ahol édesapja is oly szívesen időzött. A társdalom tudós, aki fiatalon Kreisky szerint eltúlzott baloldalisága miatt oly sokszor állt szemben apjával, mindig az ő árnyékában élt – ám ez láthatóan nem zavarta. Temetésén hatalmas tömeg rótta le kegyeletét – talán édesapjának is.
Bruno Kreiskyt a mai társadalom kétségtelen hibáival együtt isteníti. Nem titok, hogy gyakoriak voltak érzelmi kitörései, hogy nem válogatott a módszerekben, ha ellenfeleivel kellett elbánni, s az is igaz, hogy nem minden ítélete állta ki az idők próbáját. (A később, tízéves kormányfői tevékenyégével hazai és nemzetközi elismerést kivívott Franz Vranitzkyről például kifejezetten rossz véleménye volt). Máig hírhedt konfliktusa Wiesenthallal, aki nem átallott lenácizni némely általa szövetségessé emelt politikust, éppen néhány hónapja vetett új hullámokat. Wiesenthal izraeli életrajzírója leplezte le Kreisky hadjáratának nem éppen finom vonásait. Ugyanakkor idősebb újságíró kollégák sírják vissza kommunikációs tehetségét, ahogyan mindenkivel megtalálta a megfelelő hangot. És páratlan műveltsége, humora ugyancsak sok hívet szerzett.
Nemcsak egykor favorizált munkatársai szólalnak most meg, hanem azok is, akiket ejtett, sőt, kedvencből ellenséggé minősített át. A legismertebb közülük Hannes Androsch, aki ma szintén inkább erényeiről beszél, és az ellenségeskedést Kreisky elhatalmasodó betegségének tudja be.
Wolfgang Petritsch, Ausztria jelenlegi az OECD- nagykövete, aki Kreisky haláláig legközvetlenebb munkatársa volt, némi gondolkodás után azt nevezi legnagyobb hibájának, hogy talán túl későn vonult vissza. De egy percig sem vitatja, hogy a Kreiskyhez hasonló nagy egyéniség ma hiánycikk – sem Ausztriában, sem nemzetközi téren nincs hozzá fogható államférfi. És ez elég baj a világ számára.
Rendezvények:
www.kreisky-forum.org/web
events.wien.info
wien.orf.at/magazin
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon
