Asszonyok kútja

Lüszisztratét Marokkóban Leilának hívják. Szexsztrájkra való felhívása túllép a világi iszlám keretein, drámaképzésre alkalmas, csakúgy, mint hajdan Arisztophanésznál. Pedig a frivolitás nem tartozik a muszlim vallás gyakorlatához, elméletileg is csak az Ezeregyéjszakában tapasztalható. No de az, hogy ezeregy helyett egyben-kettőben sincs benne a falu asszonynépe, felháborítja a kávézgató, üldögélő, pöfékelő férfiakat.

A hajdani athéni történetnek nagy tétje volt: Lüszisztraté és tábora – nélkülözhetetlenségének biztos tudatában – a szakadatlan háború abbahagyására akarta kényszeríteni az elvadult férfiakat. Ebben az arab faluban pusztán vízért szegülnek szembe a tradíciókkal, és a megoldás – hogy úgy mondjuk – „kézenfekvőbb” lehetne: az igazhitűek vehetnek több feleséget is, nyilván akadna köztük sztrájktörő, engedelmes.

Meg kell vallanom, a film első negyedórája megriasztott. Olyan etno- és agitprop vonal kezdett kibontakozni, amely igencsak szimplifikált történetet ígért. Aztán kezdett „rárakódni a hús” a csontvázra, s kapott egyre rétegzettebb és gazdagabb jelentésárnyalatot.

(A francia–belga–olasz vígjátékot Radu Mihaileanu rendezte. Cannes-ban Arany Pálmára jelölték 2011-ben.)