Ápolók orvosi köpenyben

2016. február 14., 16:31

Három év múlva egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elláthatnák az orvosok feladatainak egy részét. Szakemberek szerint Magyarország ezzel az ausztrál és a brit példát követné. Az új rendszerben az ápolók a főiskola elvégzése után másfél éves egyetemi mesterképzésen szereznék meg a plusz szaktudást, amely most még orvosi végzettséghez kötött. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újonnan megalakuló szakmai kollégiumoktól vár javaslatot az ápolói kompetencia rendezésével kapcsolatban.

Dr. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a 168 Órának így kommentálta mindezt:
– Azt eddig is tudtuk, hogy az egészségügyi dolgozók feladatkörét felülvizsgálják. Ez a változtatás indokolt, hiszen magasan képzett emberek sokszor szinte segédmunkát végeznek az egészségügyi intézményekben. Például hivatalosan egy ápolónő nem adhat be injekciót a betegeknek, ezt az orvosnak kellene megtennie. Igaz, a gyakorlat már sok esetben túllépett ezen. Most már vannak diplomás ápolók Magyarországon is, akik a többletfeladatokat el tudnák végezni. Viszont a szakszervezeteknek csak akkor érdemes támogatniuk a változtatást, ha ezt megfelelő béremeléssel kompenzálják a közszféra legrosszabbul fizetett ágazatában.

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?