Anyám, Bereményi

Cserna-Szabó András író a 168 Óra e heti számában köszönti Bereményi Géza írót 70. születésnapján. Részlet az írásból:

2016. február 1., 09:56

„Persze az, hogy anyám (Dr. Vásárhelyi Eszter) és Bereményi Géza író egy napon születtek, még nem lenne elég ahhoz, hogy BG-t olykor „szellemi anyámnak” gondoljam. De hát mi vele, rajta nőttünk föl – ez már így együtt csak elég. Sorolom. Gimnazista koromban menza után hazatértem, és ITT Nokia típusú videorecorderünk segítségével minden délután ugyanazt a két filmet néztem végig: Annie Hall és Megáll az idő. Igaz, az elsőt nem Bereményi írta. (Egy időben mindkét filmet el tudtam mondani az elejétől a végig.) És az Eldorádó! Már huszonegyszer láttam, de még akkor se volt fogalmam arról, ki az a BG.

Ugyanígy voltam Cseh Tamás dalaival. Antoine és Desiré, az ördöggel csevegő Fjodor Mihajlovics, Vízi és Ecsédi már rég személyes hőseim voltak, de Bereményiről még azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Talán az Új dalok körül kezdett felrémleni, hogy ezen sokféle rajongásaim (a Veri az ördög a feleségét, a Megáll az idő, A tanítványok, A nagy generáció, az Eldorádó, a Meteo, a Potyautasok című filmek, a Cseh Tamás-dalok, Udvaros Dorottya Átutazó, Básti Juli és Cserhalmi György Hallgass kicsit című lemeze) mögött, így vagy úgy (rendezőként, íróként, forgatókönyvíróként, dalszövegszerzőként), de ugyanaz a személy áll, egy bizonyos Bereményi Géza nevű író: alacsony, kalapos fickó, az ember ki se nézné belőle, hogy ekkora király. Na akkor irány a könyvtár, és elolvastam a Legendárium című regényét, ami olyan volt, mint egy 250 oldalas Cseh Tamás-lemez. Attól kezdve (ezen a ponton még mindig csak 16 éves vagyok), ha megkérdezték, kik a kedvenc íróim, BG-t sohasem felejtettem ki.”

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?