Amíg nem húzzák le a rolót

- Annak idején, 2005-ben Bozóki András kultuszminiszter a szakmai grémium javaslata ellenében nevezte ki önt a Műcsarnok élére. A testület a korábbi vezetőt, Fabényi Júliát javasolta a posztra. Még Bencsik Barnabásnak is több támogatója volt, aki aztán a Ludwig Múzeum élén vigasztalódhatott. Az akkori helyzet mennyivel volt tisztább, mint a mostani?

– Sokkal. Szakmailag nem volt közöttünk nagy különbség. Mindhárman tisztességgel dolgoztunk a kortárs művészetért. A miniszternek ugyanakkor számos tanácsadó között kellett valamiképpen eligazodnia, igazságot tennie. Határozott állásfoglalás volt részéről, amikor végül úgy döntött: nem a két erős tábor valamelyik jelöltjét választja, hanem azt, akinek nincs hátszele.

- Bozóki indoklásában arra hivatkozott: az ön programjában nagy hangsúlyt kap a kortárs magyar képzőművészet európai integrációja, másrészt kapcsolatot épít a vidék és a főváros alkotói között is. A jelenlegi pályázat előtt pedig ön nyilatkozott arról: lényegében ezt a koncepciót kívánja folytatni. A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t ez mégsem hatotta meg. Mi most a probléma? Elveszítette a képességeit, vagy tényleg nem tud illeszkedni valamiféle hatalmi koncepcióhoz?

– A többi pályázó nevében is mondhatom: az indoklás kapcsán sok kérdés vetődik fel mindnyájunkban. A pályázati kiírásban ugyanis nem volt semmiféle kultúrpolitikára vonatkozó irányelv. Akkor mivel kellene összhangba kerülni? Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy felröppent a hír: a Műcsarnok szakmai munkáját felügyelő kulturális államtitkár, Szőcs Géza szerint Francesca von Habsburg lenne az ideális vezető.

- Neki mennyiben van köze Magyarországhoz?

– Semmi köze sincs. Ám tény, sokat tett a kortárs európai képzőművészet propagálásáért és a globális művészet új műveinek megszületéséért. Természetesen saját ízlése szerint.

- Nem beszéli a nyelvünket, állítólag szakirányú végzettsége sincs. A Műcsarnok vezetőjeként viszont ön volt három éve hazánk nemzeti biztosa a velencei biennálén, amikor a rendezvény százéves történetében először nyertük el az Arany Oroszlán-díjat. Gondolnám, nemzeti elkötelezettségű kormány igazán értékeli az ilyesmit.

– Elsősorban koordinációs feladataim voltak, de azért volt részem a sikerben. Saját munkám kapcsán még fontosabbnak tartom, hogy az utóbbi öt évben jelentősen nőtt a Műcsarnok európai elismertsége – különféle művészek meghívásával, sokszínű projektek kezdeményezésével. A nemzetközi képzőművészeti élet legnevesebb alkotói fordultak meg nálunk. Ma már bárhol komolyan vesznek minket, bárki felé nyithatunk.

- Ehhez képest miben hozhat újat Francesca von Habsburg?

– Francesca von Habsburg a Thyssen–Bornemisza Art Contemporary 21 nevű bécsi alapítvány és kiállítótér művészeti vezetője: saját projektjeit menedzseli. Amelyek sokszor a „falakon kívül” jönnek létre. Most éppen Isztambulban építtetett pavilont, ahogy két éve például Velencében. Ezek egy autonóm személyiség nagyon jelentős vállalkozásai. Ám ha ő lesz a Műcsarnok vezetője, az nem az intézmény önálló útjainak folytatását jelenti, hanem saját koncepciójának új felületét.

- Egyfajta Habsburg-klubként, annak ízlése szerint működne tovább az intézmény?

– Elképzelhető, hogy a kortárs képzőművészet csupán egy szűkebb – bár bizonyára színvonalas – keresztmetszetére adna rálátást.

- Egyébként a saját elképzeléseiről beszélt Szőcs Gézával?

– A pályázati meghallgatáson belekérdezett egy-két részletbe. Egyéb egyeztetésünk nem volt.

- Kérdései alapján mit érzett: az államtitkár otthonos a kortárs képzőművészetben?

– Úgy gondolom, inkább a strukturális változtatások lehetőségei érdeklik. Hiszen Francesca von Habsburg – vélhetően – nem költözne Magyarországra, hanem ügyvezető igazgató révén valósítaná meg a programját. Amelyhez új szervezeti konstrukcióra lesz szükség.

- Ha jól értem: miközben koncepcióját ismertette, azt érezte, hogy a fő döntnök valami egészen máson töpreng. Például, miként lehetne az intézménynek két másik vezetője. Teszem hozzá: két fizetéssel.

– Tegyük azért azt is hozzá: ha Francesca von Habsburg megkapja a Műcsarnokot, kapcsolatrendszerén keresztül egy egészen új szponzorációs kör is megmozdítható. Ebből a szempontból a Műcsarnok jelenleg csak a kelet-európai gazdasági környezetben próbálkozhat. A legritkább esetben tudunk olyan céget megkeresni, amelynek nincs sok köze Magyarországhoz, mert nem nálunk van a központja.

- De ha eddigi adottságaikkal is képesek voltak idehozni a világ legjelentősebb képzőművészeit, továbbra sem érthető: miért illeszkedne jobban egy Habsburg műpártoló a kormány jelenlegi kultúrpolitikájához, mint egy honi csapat? Amúgy meg Szőcs Géza a beiktatásának idején azt is mondta: ne Európában kívánjunk magunknak szekunder szerepeket, inkább Ázsia felé kellene megjeleníteni magunkat. Ha ebbe jobban belegondolunk – Habsburgostul, Ázsiás-tul –, akkor a kultúrpolitika kapcsán teljes a szellemi zűrzavar.

– A felvetésben rejlő kérdésre az államtitkár válaszolhatna. Mindenesetre a műcsarnoki igazgatóválasztásban valóban az a légérdekesebb: a pályázatok elutasításának indoklásában pontosan arra hivatkoznak – csak éppen konkrétumok nélkül –, amire amúgy a legkíváncsibb lennék. Mi az elsődleges a kultúrpolitikában? Ha valamiben biztos lehettem az elmúlt időszakban – s amiért sosem kételkedtem a saját elképzeléseimben –, az az európai integráció privilégiuma volt a kultúra területén. Amely különböző politikai koncepcióktól függetlenül létezett. Ám az új kormány hivatalba lépése óta nem esik szó az európai integrációs programról. Nem beszéltek róla a pályázat kiírása idején, és akkor sem, amikor átvettük az uniós elnökséget jelképező zászlót. Átláthatatlan időszakot élünk.

- Akkor azt miért vállalta, hogy egy hónapig még ügyvezető marad, miután eredménytelennek nyilvánították a pályázatot?

– Akármi történt, úgy értelmeztem: továbbra is versenyzői pozícióban vagyok.

- Azért van B terve?

– Nem lehet B tervet készíteni, amíg az ember száz százalékig igyekszik elvégezni a meglévő feladatát. Decemberben a Ludwig Múzeum és a Műcsarnok eddig példátlan együttműködésként – a Műcsarnok vezetői posztjára korábban ugyancsak pályázott Bencsik Barnabással összefogva – mutattuk be a tajvani képzőművészet sokszínűségét huszonöt művész több mint kétszáz művével a Taiwan Calling című kiállításon. Az Ernst Múzeumban nemsokára nyílik Ed Templeton profi gördeszkás, festő, fotós, videoművész, grafikus és szobrász kiállítása, akit Amerikában éppúgy elismernek, mint Európában. Volt és bőven van munkám a Műcsarnokban. Amíg nem húzzák le mögöttem a rolót, nem gondolkodom más utakon.