Amerikai álom
„Nagy utazás” – ezt a címet adta legújabb kiállításának Gyémánt László: de aki a sempruni úton járna, rossz nyomon indul. A Társalgó Galéria megtágult tereiben a már ismert és megszeretett (de jobbára szintén az utóbbi években készült) művek mellett egy nagy csokorra való új alkotás árulkodik a művész legutóbbi amerikai útjáról. Ez az ő nagy utazása.
Gyémánt számára az utazás, az úton levés, az új élményekkel való találkozás mindig valahogy a szabadság, a szabadulás szimbóluma. Zabolázhatatlan lelke rosszul tűri a kötöttségeket, a bezártságot, előbb-utóbb útra kell kelnie. Van, hogy évtizedes csavargás lesz a dolog vége, letelepedésekkel és továbbállásokkal, van, hogy néhány hónap elég neki a feltöltődéshez.
Most épp egy ilyen utazásnak lehetünk tanúi, egy amerikai utazásnak ráadásul, ami mindig külön fejezetet jelent Gyémánt szabadságszótárában. Amerika neki (és, gyanítom, nemzedéke számára is) a szabadság maga. A tágasság, az emberi méltóság, a dinamizmus világa. S bár ifjúkori Amerika-képét az idők megtépázták, rajongása, változott formában, máig megmaradt.
Magam ezúttal a Rushmore-ban készült festményekre tenném a hangsúlyt. Régi vágya volt ez Gyémántnak, felkeresni a dél-dakotai nemzeti emlékhelyet (helyesebb volna az elzarándokolni igét használni itt), s ahogy az várható is volt, a hegyoldalba vésett monumentális elnökfejek egészen lenyűgözték a festőt.
Egy csokorra való új kép készült ott, naplementekor és napfelkeltekor, közelről és távolról, minden lehetséges szögből. (Az ott, persze, pontatlan. A képek természetesen a káposztásmegyeri műterembem születtek, hónapokkal az utazás után, az ottani emlékek – és persze fotók, videók – alapján.)
Valami elpusztíthatatlan életerő sugárzik ezekből a képekből. Valami elpusztíthatatlan életerő sugárzik ebből az örökifjú művészből.
