Álmok köntöse

A négytermes kiállítás (amely, mint megtudtuk, egyfelől egy sorozat – Írók poggyásszal – része, másfelől sajátos tisztelgés uniós elnökségünk kapcsán Európa előtt, harmadfelől pedig voltaképpen ikertárlat – merthogy február végéig Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható, márciustól pedig Bécsben lesz az), voltaképpen (legalább) két különálló történetet beszél el. Az egyik a kiegyezéstől a világháborúig tart, a másik a húszas évek elejétől Ausztria hitleri bekebelezéséig. Ez itt is világosan látszik.

Mert bár a díszletek szinte azonosak, a világ és a szereplők egészen mások. Míg hatvanhét (és nem hetvenhárom, ahogy az alcím mutatja, hiszen, hogy mást ne mondjunk, a Tegethoff is hetvenkettőben indult útjára) egy új erőre kapott monarchia – vagy legalább ezt gondolja magáról – kezdete (az első termek két világhódító ikerfőváros ikerálmait mutatják be, szellemesen és adatgazdagon), addig a háború után két dekadens vízfej kóvályog két apró nemzettesten, és minden Egész eltörött, és az ember elvágyódik ebből a világból, forradalmi vagy magánálmokba, pótszerekbe, pusztulásba. Bár – mondom – a kiállításból mindez pompásan kiderül, azért külön is hangsúlyoztam volna. (Vagy két külön tárlatot szervezek.) De annyi baj legyen! A PIM az utóbbi években megszokott magas színvonalon, társművészetek és társművek bemutatásával, eszközgazdagon tárja elénk a magyar írók Bécs-élményét, és ha még a demonstrációs táblájukat is megjavítanák (nem égnek a lámpák!), egy szavam se lenne.

Így meg ennyi van.