Alibi

Az a tipikus, gürizést nem ismerő nyugat-európai, akiről első blikkre sejteni lehet, hogy túl az ötvenen már csak egészségesen táplálkozik. Az alig észrevehetően megkeseredett, munkában lestrapált kelet-európai párja, aki csak mértékkel álmodozik a boldog, megállapodott időskorról. Ők ketten, Tamás és Erika keverednek össze a férfi egykori dadájával, a poroszos nevelési módszert követő, hithű kommunista Piroskával, aki annak idején megkeserítette a gondjaira bízott gyermek életét, és elvadította az édesanyjától, akivel szimbiózisban élt. Rakovszky Zsuzsa legújabb novelláskötete, a Boldog vég első elbeszélése arról szól, hogy a kommunista Magyarországon miként alakult egy fiatal özvegy és kisfia élete, akik a „régi világ” maradványaiként nem számítottak jó kádernek. Különben minden bizonnyal nem kapnak egy „fullánkos darázstekintetet” egy államilag kiutalt nörsz személyében, aki nemcsak a gyermek felvigyázásából veszi ki a részét, hanem még az anyuka ideológiai és erkölcsi neveléséből is.

A második elbeszélés, Az égő sün, két fiatalról szól: az egyiknek vacak a kapcsolata a szüleivel, a másik pedig identitásgondokkal küzd. Ábel és Krisz a Sas-hegyről indulnak le a város egyik peremkerületébe, ahol egy hajléktalan házaspárt látogatnak meg. A találkozás kiábrándító: az ütött-kopott, lelakott ingatlanba bevackolók képtelenek kategóriákon kívül gondolkozni, ebből kifolyólag még az állatvédelem sem könnyen akceptálható számukra. Szerelem – ez a címe annak a novellának, amelyben egy ingerültségét türtőztetni képtelen férfi egy közös túra alkalmával megpróbál visszaemlékezni arra, hogy mit szerethetett a házastársában. Az erdei séta végén betérnek egy elegáns vendéglőbe, ahol a valaha élvezettel étkező feleség habozás nélkül két adag pörköltet rendel, pedig meg kellene fogniuk a pénzt. Az egyes szám első személyű elbeszélő megmutatja: a passzív-agresszív, gyengéd érzelmeit csak szökőévente kimutató férfi szemében a költekezés csupán egy tétel az asszony bűnlajstromán.

Boldogtalan kapcsolatokat sejtet a Széplelkek is, amely egy kékharisnya terjedelmes episztolába ágyazott csapongásait zúdítja a szegény címzettre, Elise-re, aki talán a kelleténél többet is megtud bizonyos németországi élményekről, a Weimar iránti honvágyról, anyuskáról és apuskáról, művészetekről és egy kikényszerített kapcsolatról. A kötet címadó írását egy terhelt anya-fia viszony jellemzi, amelyből a gyermek, Gergő lép ki – nemcsak Judit érzelmi zsarolásából, hanem a szocializmus markából is –, egyenesen Svédországig menekülve. A kötetet lezáró két írás (A büntetés, Sorsjegy) ugyancsak a kisemberek elrontott életéről fogalmaz meg olyan állításokat, amelyek azonban nem igazán képesek tágabb értelmezési lehetőségek megnyitására.

A novellák fentebbi, hevenyészett bemutatása talán elég is ahhoz, hogy érzékeltessük, Rakovszky jól választ témát. Egyszerre örök érvényű és aktuális, amiről ír, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ne csúszna el könnyedén a legtöbb esetben. Hiszen akármennyire kellemetlen, a Boldog vég szövegei azt sugallják, mintha az egyébként nagyszerű költő-író ennek a kötetnek az összeállításakor nem tartotta volna túlságosan sokra az irodalom tényleges feladatát. Igaz, ott a közlésvágy, de a legtöbb novella mégis öncélú és túlírt, miközben egyik sem feszíti szét a papírt. Az érzékenység és az élvezhetőség sem képes ellensúlyozni a legnagyobb hiányosságot: a szövegek tét nélküliek, és csak hírből van közük a valósághoz. (Vegyesek az érzéseink a stílust illetően is: az „alighanem” határozószó minden tizedik oldalon visszatér, a „csúfondáros dolgok” és a „tamáskodott a kishitű Ábel” pedig csak egy-egy a gyöngyszemek közül.)

Ez az első Rakovszky-kötet az Osiris Kiadónál, amely a hetvenéves soproni szerzővel indítja „literatura” elnevezésű, új, kortárs irodalmi sorozatát. Kétlem, hogy a Boldog vég az elképzelhető legboldogabb kezdetet ígérné, bár mind a szerző, mind a kiadó megérdemelné, hogy úgy fogyjanak a könyveik, mintha ingyen adnák őket.

(Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég, 248 oldal, Osiris Kiadó)