A vér és méz földjén

Mézből kevés csurran-csöppen, vérből sok zubog. És a földet beterítik a romok.

Mélységes mély a múltnak kútja, és szennyezett. A bosnyák Handzsár SS hadosztályért is most, fél évszázad múltán akarnak bosszút állni. Az unokákon. Mert volt, aki Tito partizánjaként harcolt régen, más pedig a fegyveres SS katonájaként.

Folytatólagosan él és fertőz a sérelmi politika, ami visszanyúlik egészen 1389-ig, az első rigómezei csatáig. A tömegsírokba sem fért bele a múlt. Csináljunk újabbakat? Nem a logika, a kegyelem, nem a túlélők bölcsessége vezette a politikát, hanem a zsigeri gyűlölet, amit a jugoszláv szövetségi állam korlátozott, de – lám – meg nem gyógyított.

A film tobzódik az erőszak ábrázolásában. (Van összehasonlításunk, hisz nem ez az első film e háborúról.) Az alaphelyzetet is láttuk már: vegyes nemzetiségű szerelmesek szerencsétlenségéről szól a történet. Úgy emlegetik: ez a „balkáni Rómeó és Júlia”. Durvult ugyan a kor a fényes középkor és a reneszánsz óta, a minták nem passzentosak, de azért meg kell kérdezni: vajon hányszor erőszakolta meg a különben nem épp finnyás Shakespeare tragédiájában Júliáját Rómeó? És Veronából mind a többiek?

A konkrét történet kapcsán pedig felteendő a kérdés: lehet-e őszinte szerelem foglár és foglya közt? Vagy törvényszerűen nyúlnak a végén fegyverhez?

Azok a jelenetek jók, amelyek nyitottak, kétesélyesek. Amikor a szerb tábornok felindulva meglátogatja fia szeretőjét, a bosnyák festőnőt, s finom kezét látva bolsevik agitációba kezd a dolgos kézen megjelenő bütykök magasabbrendűségéről, ebből még minden lehetne. A kimenetel aztán a szokásos. Erőszak.

Amikor főhősünk, a szerb kapitány végül térdre rogy a kéksisakosok előtt, azt mondja: háborús bűnös vagyok. Holott csak egy hasadt lelkű gyilkos. Épp ez a distinkció közte és a többi katona közt: neki megremegett a keze, amikor a célkeresztben megjelent egy muszlim. Aztán összeroppant, és ölt.

(Írta és rendezte: Angelina Jolie. Főszerepben: Goran Kostic és Zana Marjanovic.)