A történetmesélő állat
Yuval Noah Harari Oxfordban doktorált izraeli történész hadtörténeti monográfiái még kevés embert hoztak lázba, azonban a 2014-es Sapienst már Barack Obama, Bill Gates és Mark Zuckerberg ajánlotta az olvasóknak. Harari további könyvei, a Homo Deus és a 21 lecke a 21. századra egyszerre beszélnek az emberiség történetéről és a jelen kihívásairól: egy olyan történelemszemléletet mutatnak be, amely párbeszédben áll a legmodernebb biológiai, régészeti, szociológiai elméletekkel. A történelem Harari tolmácsolásában egy eszköz, amivel jobban megérthetjük az emberiség helyét a bolygón: az embert, a Homo sapienst globális rendszerben látjuk, ahol a globalizáció nemcsak a világhálót vagy a globális kereskedelmet jelenti, de azt is, hogy az emberiség mint faj az egész glóbusz élővilágával és élővilágának történetével kapcsolatban volt és van.
Az ember okozta klímaváltozás és kihaláshullám korában nagyon is szükségünk van egy olyan emberképre, amely a bioszféra részeként láttat bennünket, és biológiai értelemben, fajként is értelmezi jelenlétünket és annak hatásait. Mind a történelemtudomány, mind a természettudományok nyitottak erre a nézőpontváltásra (az érdeklődők számos big history témájú videót nézhetnek meg a YouTube-on), Harari tehát nem magányos harcos. Ugyanakkor olvasmányos stílusa, egyedülálló gondolattársításai, világos érvelése, és az élet számtalan területéről vett példái okán mégiscsak az ő könyvei keltek el hatvan nyelven, 27 és fél millió példányban.
Valamennyi interjúban, amelyet a szerző a közelmúltban adott, elhangzik a gondolat, hogy a tudomány művelőinek képesnek kell lenniük a laikusok számára is elmagyarázni az eredményeiket, mert így elejét vehetjük az összeesküvés-elméleteknek, babonáknak és áltudományoknak. A COVID–19, a maszkviselés és a védőoltás kapcsán, de akár a magyar történelem újramesélésekor is tapasztalhatjuk, hogy a tudomány átpolitizálódik és kijelentéseit vagy javaslatait bizonyos csoportok ignorálják. Ennek ellenére Harari szerint nem szabad elfelejteni, hogy ma többen bíznak a tudományban, mint korábban bármikor. A történész példájával élve, a tavaszi járványhullám idején több egyház is megfogadta a tudósok javaslatait, és üres épületekben, online közvetítették szertartásaikat, holott sokan összebékíthetetlen ellentétet látnak vallási és tudományos intézmények között. A legújabb tudományos eredmények ismerete azért fontos, mert ez készítheti fel társadalmunkat a 21. század kihívásaira, hogy megfeleljünk a mesterséges intelligencia, a biotechnológia és a klímaváltozás jelentette kihívásoknak. A tudományos eredmények széles körű megismertetésének szellemében jelent most meg a Sapiens képregényváltozata magyarul is.
Míg Magyarországon gyerekcipőben jár a képregényes formájú tudományos ismeretterjesztés, és sokan nem hiszik el, hogy irodalmi értékkel bíró alkotások születhetnek képregényben, addig Nyugaton az egyik legtöbbet ismételt képregényes sztereotípia az, hogy a képregény kiválóan alkalmas ismeretterjesztésre, mert olyan embereket is elér, akik koruk vagy társadalmi helyzetük miatt nem vennének a kezükbe történelemkönyvet. Ezt a gondolatot Harari is osztja.
A Sapiens – Rajzolt történelem a prózai Sapiens első részét körülbelül 80 oldalnyi érvelő írást jelenít meg majdnem 250 oldalon. Az adaptálók, David Vandermeulen és Daniel Casanave tehát többszörösére bővítik és játékosan új helyzetekbe hozzák Harari szövegét. Azért különleges ez az eljárás, mert a legtöbb adaptáció nem így készül: akár az 1950-es évek óta jelen levő irodalmi műveket feldolgozó magyar képregényes hagyományra gondolunk, akár a közelmúltban magyarul is megjelent, modernebb szemléletű Anne Frank naplójára, az lehet a benyomásunk, hogy a szöveg sűrítése és átírása egybeforrt a képregényes adaptációval. Ám amit a belga Vandermeulen és a francia Casanave művel a Sapiensszel, az maga a kreatív szabadság.
Harari már a legelső oldalon képregénykarakterként lép elénk, és az univerzummal a háta mögött mesél az olvasóknak kényelmes foteljából – de igazából ez Vandermeulen és Casanave legkiszámíthatóbb húzása. Mi sem egyszerűbb, mint tudományos művet úgy adaptálni, hogy a kutató szájába szövegbuborékot adunk, beszélő fejek sorozatává alakítva egy értekező művet. Az alkotópáros rajzai segítségével biológiai és történelmi folyamatok elevenednek meg igen frappánsan: az érvelések életre keltésében az asszociációk és művészeti parafrázisok éppúgy az alkotók segítségére sietnek, akárcsak az új, kifejezetten a képregény számára megalkotott karakterek. Harari mellett az egyik főszereplő egy kislány, a beszédes nevű és mindig kíváncsi Zoé, de fontos szerep jut több fiktív tudósnak is. A tudomány így konkrét helyzetekbe illeszkedik, emberi interakciókban születik.
A kedvenc mozzanatom egyesíti a fent említett életre keltő ábrázolást és a szituációba foglalást. Valószínűleg sokak számára szinte észrevétlen marad, amikor Harari és Zoé épp egy ismerős biológus előadására mennek, ahol a biológus majd a faj fogalmát fogja nekik és az olvasóknak elmagyarázni. Ennek a látszólag érdektelen panelnek a hátterében az élővilág rendszerezésén és változásainak leírásán dolgozó kutatók mellszobrai láthatók: Linné, Lamarck, Cuvier, Darwin. A szobrokkal Vandermeulen és Casanave olyan részleteket ad hozzá Harari szövegéhez, amelyek által újabb összefüggések keletkeznek.
A már említett fiktív tudósok megalkotásával a képregényben a Sapiensben olvasható gondolatok életszerű helyzetekben hangzanak el: egyetemi előadáson, tv-interjúban, kerekasztal-beszélgetésen, borozás közben. Ez a dramatizálási módszer egyúttal azt is egyértelművé teszi, hogy akármennyire szeretjük is a tudományos eredményeket egy-egy konkrét névhez kötni, valójában a tudományos gondolkodás meghatározó része a közös vizsgálódás, az eredmények és álláspontok megvitatása és felhasználása, sőt, az eltérő vélemények jelenléte is. Éppen ezért maga a tudományos diskurzus ugyanolyan főszereplője a képregénynek, mint Harari karaktere.
Yuval Noah HarariAz embert szokták történetmesélő állatnak is nevezni, annyira fontosak életünkben a mesék, mítoszok, pletykák, történetek. Harari egyik tézise, hogy a Homo sapienst az emelte ki a többi állatfaj és az 50 000 éve még jelenlévő többi rivális emberfaj közül, hogy a sapiens képes nemcsak az itt és mostról beszélni, hanem elvonatkoztatni, absztrahálni, kitalált történeteket mesélni. Minderre Harari a fikció szót használja: a szerző talán legprovokatívabb gondolata, hogy számára a vallás és az emberi jogok egyaránt a fikció területéhez tartoznak. A fikció tehát olyan kitalált történet, amelyet a közösség tagjai elfogadnak és továbbadnak, és amely képes összehangolni egymást nem ismerő emberek cselekedeteit és gondolatait. A közös történetek teszik lehetővé az együttműködés olyan formáit, mint a kereskedelem vagy a kollektív hiedelemvilág.
Mindez a képregényben igen száraz érvelés lenne, hacsak nem vetnék be az alkotók az egyik legismertebb 21. századi narratívát, a szuperhőstoposzt. Így születik meg Doktor Fikció, aki a doktor szóhoz tapadó sztereotípiákkal ellentétben nő, és a történetek megtestesítője. A Sapiens képregényváltozatában találunk még detektívszálat, amelyben egy rendőrnyomozó azt kutatja, miként alakította át az élővilágot a vadászó-gyűjtögető Homo sapiens; bírósági drámát, ahol a fajok eltüntetésével vádolt Homo sapiens védőügyvédje előhúzza az adu ászt. De van még itt valóságshow és képregény a képregényben is: az előbbiben különböző emberfajok, köztük a talán legismertebb Homo erectus és a Neander-völgyi ember versengenek a túlélésért, az utóbbiban Prehisztorikus Bill néz szembe az élet erőpróbáival. A sokféle műfaj jelenléte kézzelfoghatóan is bizonyítja, hogy az ember, azaz a sapiens történetmesélési képességei töretlenek, és hogy ma is rajongunk a különféle történetekért. A felsoroltakhoz hasonló frappáns adaptációs megoldásoknak köszönhetően a Sapiens – Rajzolt történelem az elmúlt évek legizgalmasabb és legeredetibb képregény-adaptációja.
(Sapiens – Rajzolt történelem, 248 oldal, Animus Kiadó)
