A tegnapi jóslat
Ha szabad egy közepesnek csak jóindulattal nevezhető elméskedéssel indítanom dolgozatomat: nincs érdekesebb, mint egy tegnapi jóslatot olvasni.
Igaz, a végletekig sportszerűtlen. Unfair. Úriemberhez méltatlan, mint szerelmi sikerekkel társaságban kérkedni (azokról beszélni, velünk megtörténtként elszámolni). Mert tegnapijósolni nagyon nehéz: kell hozzá merészség, sok szerencse, finom ízlés, irónia, hisz különben előbb kinevetjük a szerencsétlen jövendölőt, majd meg is unjuk.
Tegnapi jóslatot olvasni tehát piszkosul (erkölcstelenül) jó. Volt is idő, hogy ilyesféle régi jövendöléseket gyűjtöttem. Hogy legyen miért élnem. Mondjuk ezt a gyöngyszemet a hatvanas évekből: 2020-ban az egész világot műtrágyázzák majd. (Bizony, mindenhol meg kell látni a szépet, és mindenhová le is kell érte hajolni.)
Indokolatlan, de ez jutott eszembe a jeles társadalomtudóssal, a világrendszer-elméletről híres Immanuel Wallersteinnel készített interjúkötetet olvasva, amelyben 1981 és 2010 közötti négy beszélgetés áll egymás után. Amelyekben Wallerstein elmesélte, hogy szerinte mi történik, és mi fog történni a nagyvilágban. És amelyekben kicsit mintha mindig közelebb került volna a jövőhöz. És távolabb. A megjósolható jövő ugyanis volt a metaforikus 2025 – és ma már metaforikus 2050.
Nem állítom, hogy minden másként lett, hogy érdektelen beszélgetések ezek. Pikáns például azt olvasni, hogy a leninizmus idővel a liberalizmus enyhén elfajzott változatává vált. Vagy azt, hogy kaotikus világunkban az egyének szerepét a csoportok veszik át, és vagy az egyenlőségpárti, belül demokratikus, vagy a militarista, belső homogenitásra törő csoportok győznek.
(Miszlivetz Ferenc: A világrendszer ingája és a Jövőegyetem. Beszélgetések Immanuel Wallersteinnel. Savaria University Press.)