A szerethető migránstörténet – Vranik Roland az integráció útvesztőiről

– Eredetileg olyan filmet tervezett, amely a magyarok rasszista, idegeneket elutasító magatartásáról szólt volna. Aztán megváltozott a történet. Átformálta véleményét a személyes tapasztalat?

– A migránsokról valójában nagyon keveset tudunk, jószerével csak azt, amit a médiában hallunk-látunk. De van számos egyesület, fórum, alapítvány, amely velük foglalkozik. Találkoztunk pszichiáterekkel, szociológusokkal, különböző önkéntesekkel, és ekkor fejeltünk bele először a valóságba, amely nagyon messze áll a „szokásos” sztereotípiáktól, miszerint „a feketéket verik a szkinhedek”. Aztán elkezdtünk beszélgetni a menekültekkel, és romba döntötték a prekoncepciómat, mert melegszívű, befogadó országnak tartják Magyarországot, jól érzik magukat nálunk, csak nagyon nehéz itt életben maradniuk, de ennek egzisztenciális okai vannak.

– Már első filmjében, a Fekete kefében érződött az abszurd iránti vonzalma. És persze annak is megvan a maga abszurditása, amikor az afrikai Wilson a vizsgabizottság előtt a Szózatot idézi, majd a honfoglalásról szólván azt mondja: letelepedtünk. Miért akar a már jó ideje itt élő, munkahelyén megbecsült férfi mindenáron magyar állampolgár lenni?

– Több okból is. Egyrészt a menekülteknek szükségük van új kötődésekre. Ha már megszűnt a hazám, leégett a városom és egy ember sem él azok közül, akit ismertem, legyen valami identitásom. De a másik ok a fontosabb: ha egy menekült állampolgárságot szerez, szabadon utazhat a világban, egyszerűbben juthat át minden bürokratikus akadályon Európában, de tán még az Egyesült Államokban is könnyebben kaphat munkát. Ráadásul egyes állásokat eleve állampolgársághoz kötnek.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– A férfi találkozása Máriával egyben kultúrák, gondolkodásmódok találkozása is. Például Wilson nem érti, hogy mitől voltak civilizáltabbak a magyarok, akik ugyanúgy legyilkolták ellenségeiket, mint az afrikai törzsek.

– Szent István is megfogalmazta: be kell fogadni az idegeneket, mert csak a sokszínű nemzet erős és egészséges. Ő már akkor tudta, hogy szükség van a vérfrissítésre. Ha az évszázadokon át tartó természetes keveredés elmarad, belterjes és életképtelen lesz a világunk. Nem is maradtunk volna fenn. Másrészt csak akkor lehetünk toleránsak másokkal, ha képesek vagyunk önmagunkat kívülről nézni. Nagy baj, ha a történelmünket szent és sérthetetlen, megbonthatatlan egységnek gondoljuk. Kicsi ország vagyunk, a világ nagy része nem is tud rólunk, történelmünk során gyakran voltunk nagyon nehéz helyzetben és sok rossz döntést is hoztunk. A külföldi nyilván mást lát a történelmünkből, mint mi. Ahogyan mi is másképp látjuk az angol történelmet, mint a manchesteriek, akik büszkék a történelmükre, miközben más nézőpontból szemlélve az látszik: ők gyilkolták le fél Skóciát.

– Hogyan élte meg szerepét a már régóta itt élő Cake-Baly Marcelo, Wilson alakítója és Arghavan Shekari, azaz Shirin, aki eredetileg tanulni jött Magyarországra?

– Kezdettől fogva igyekeztünk a forgatókönyvet folyamatosan a valóság felé húzni: úgy alakítottuk, ahogyan ők megtapasztalták a menekültproblémát. Amit az agyuk, a szívük diktált. Nagyon messziről indultunk el. A perzsa lányt például burkában járó alaknak képzeltük el, aki szexuális bűnözés áldozatává válik, de Cake-Baly Marcelo figyelmeztetett minket arra, hogy ez a megközelítés túlságosan szélsőséges lenne. Szükségünk is volt erre a kontrollra. De nélkülözhetetlen volt a Máriát játszó Máhr Ágnes is, aki kapott egy afrikai közgazdászt és egy perzsa óvónőt, akik még sosem láttak kamerát.

– Mária nem csak tanár: a családjához való viszonyán keresztül egy Magyarországon sajnos eléggé jellemző női modellt mutat be.

– Ez valóban egyfajta kitekintés a magyar háziasszonyok sorsára. Mária nemzedékében rengetegen vannak, akiket úgy tartanak számon, mintha a főzés, mosás, takarítás lenne a dolguk egész életükben. De ebből a vákuumból is van kitörési lehetőség – ennek egy extrém módját választottuk.

– Az asszony férje és fiai megverik Wilsont, de nem rasszista indíttatásból, hanem azért, mert elvette tőlük a „házi rabszolgát”.

– Ezek a helyzetek összetetten jelentkezhetnek az ilyen típusú férfiak fejében. Lehet benne féltékenység, akár rassziz­­mus, de a lényeg valóban a „házi rabszolga” elvétele. Persze sokaknak mélyen az agyába ivódott, hogy nagyanyáink még azt mondták: mossuk meg a banánt, mert a négerek megfogdosták Afrikában. De napjainkban már annyira velünk élnek együtt, hogy nem az a fő kérdés, milyen a bőrszínük.

– Az elmúlt évszázadban sokszor fordult elő, hogy egy-egy náció tagjai tömegesen menekültek Magyarországra: a második világháború elején a lengyelek, a negyvenes évek végén a görögök, akik két falut is kaptak, a hetvenes években a chi­­leiek. Ők mindannyian állami jóváhagyással jöttek az országba. Most viszont a média igencsak ellenséges hangulatot kelt. Nemrégiben jelent meg egy brit tanulmány: a gyűlöletkeltő propaganda tíz százalékkal növelte az 1994-es ruandai vérengzések áldozatainak számát.

– A gyűlöletkeltés valóban nagyon veszélyes, de a kilencvenes évek Ruan­­dája és a mostani helyzet nem hasonlítható össze. Ma már az interneten nagy nyilvánosságot kap a másik oldal is. És úgy gondolom, ha ezek az államilag felbőszített emberek valóban találkoznának menekültekkel – mondjuk megjelenne az udvarukon egy többgyermekes család összefagyva –, ők lennének az elsők, akik kinyitnák az ajtajukat. Amikor ezrével érkeztek a pályaudvarokra a menekültek, a ma­­gya­rok sorban álltak a szatyraikkal, hordták nekik az élelmet, azonnal megjelent az összes szeretetszolgálat. A segítségnyújtás alapvető emberi kész­­tetés. Ezért is kell folyamatosan kommunikálni minden fórumon, hogy mi a valóság, hogy a menekültek is emberek. Nem egy „felület”, nem egy nagy fekete sereg a határokon. De azt sem lehet elvárni az 500 milliós, szigorú törvények és szabályok mentén működő Európai Uniótól, hogy mindenkit beengedjen. És az is igaz: skizoid gyilkosok a menekültek vallásának nevében követnek el rémtetteket, vagyis meg kell értenünk a befogadó társadalmak félelmeit is. A migránsellenes kampány a legősibb félelmekre épít a legolcsóbb módon. Nizzában nem is alaptalanok a félelmek, ott legszívesebben mindenkit ütnének, aki sötét hajú és bajuszos. Nehéz és összetett kérdések ezek, éppen ezért a baloldalnak nagy a felelőssége abban, hogy kijelölje a helyes irányt. A szélsőségeket veszélyes hergelni: pil­­lanatok alatt megtalálják a bűnbakokat. És akkor visszatérnek a húszas évek.

Fotó: Kiss Nelly

– Az állampolgár utolsó szava: „magyar”. Így nevezi Wilsont az őt Bécsbe szállító török munkaközvetítő. Az afrikai férfi elérte célját, még sincs maradása.

– Ebben a befejezésben benne van az integráció kiúttalansága is. Szinte lehetetlen küldetés ideköltöztetni egy közép-afrikai faluból származó menekültet, aki körül megszűnt minden. Mindezt januárban, mínusz 18 fokban. Ők maguk is tudják, hogy a beilleszkedés soha nem fog sikerülni, de életben kell maradni. Ha itt nem megy, akkor jön Ausztria. Aztán továbblép Frankfurtba, a Mercedes-gyárba, onnan egy idő után kirúgják, és következik London. A legtöbben így élik az életüket, nagyon kevésnek sikerül gyökeret vernie valahol. De próbáljunk meg mi Maliban levizsgázni a helyi alkotmányból, majd ott élni, családot alapítani.

– Pedig nem is olyan régen már arról szólt a közbeszéd, hogy megszűnnek a nemzetállamok. Újabb illúzióval kell leszámolnunk?

– Annyira felgyorsult a világ, hogy erre most nem lehet választ adni. Szerintem az „egy bolygó, egy zászló” a jövő, de a jelenlegi visszarendeződés természetes folyamat. Most ismét az erős nemzet kerül előtérbe, mindenki védi a saját kultúráját. A minket körülvevő fal ősi dolog. Már a legelső városok is úgy épültek fel, hogy hatalmas falak védték. Ezek egyszer leomlanak majd.

– A filmnek a hazai bemutató előtt már megvolt a világpremierje.

– Két hónappal ezelőtt Stockholmban vetítették először, bemutatják majd Portóban, San Franciscóban, és most jön a fesztiválszezon. Remélem, sokakat fog érdekelni, mivel a téma folyamatosan a levegőben van. Az eddigi bemutatókon azt tapasztaltam, hogy a nézők szerethetőnek tartják a filmemet, sírnak rajta, beletapsolnak. Olyan filmet akartam csinálni, amely az elején felszedi a nézőt, és a végén lerakja, szépelgések és dramaturgiai lyukak nélkül.

– Előző filmjét, az Adást, hét évvel ezelőtt készítette. Miért volt ilyen hosszú a szünet?

– Volt egy projektem, de közben jött a kormányváltás, és 2011-ben megszűnt a Magyar Mozgókép Alapítvány, ahová beadtam, és az új alap nem fogadta el. Pedig már minden készen állt egy nagyobb koprodukcióra. Most ezzel a tervvel próbálkozom újra.