A szemek fotográfusa
Sok meglepetés nem éri a látogatót Horváth Dávid legújabb kiállításán – már persze azokat, akik jól ismerik a fotóművész munkásságát. Horváth évtizedekkel ezelőtt elkötelezte magát a szociofotó s minden velejárója mellett: határozottan foglalt állást az elesettek, kisemmizettek, vesztesek oldalán
Nemcsak művészi credója közismert régóta, évtizedekkel ezelőtt kimunkálta az adekvát művészi eszköztárat is hozzá, legfeljebb a technikát tökéletesíti folyamatosan. Fekete-fehér képein ijedt, fáradt, csalódott, szomorú szemek beszélik el a hősök történetét. A szemek fotográfusa ő, ahogy értő kritikusai nemegyszer megfogalmazták. Ahhoz azonban, hogy valakinek ilyen őszintén kezdjenek a szemek beszélni, valóságos viszonyba kell kerülni a szemek viselőivel. Érteni nyelvüket, ismerni világukat, osztozni gondjaikban. Horváth Dávid ilyen fotográfus.
Nincs tehát okunk a neheztelésre, hisz nem arról van szó, hogy a művész önmagát ismétli, sokkal inkább arról, hogy a világ ismétli – így vagy úgy – önmagát. Mármost, hogy így-e inkább, vagy úgy, erre igyekszik választ adni a tárlat, amely voltaképp a néhány év előtti életmű-kiállítás különös ismétlése-párdarabja. A hangsúlyok átrendezése – akár így is mondhatnánk.
Hiszen életmű-kiállítás ez is, Horváth Dávid három évtizedes munkásságának legfontosabb darabjait találhatjuk az Újpest Galéria falain. (Érdemes megjegyezni, milyen bensőséges Horváth viszonya a várossal – ezt mutatja az a tény is, hogy most a Városnapok keretében állíthatott ki, ami mindig nagyobb közösségi figyelmet, megbecsülést jelent.) Volt tér bőven, új anyag viszont kevés, így született az ötlet, hogy a tálalásban legyen akkor a nóvum: az összetartozó (egyásra rímelő vagy egymást kioltó) munkák kerüljenek egymás mellé.
Horváth Dávid élt a lehetőséggel – ezúttal a rendezéssel hozott létre új értékeket.
