A rolleros srác
Sokan úgy gondolják, hogy Pepe figurája a Jancsó-filmekben alakult ki, amikor a jó szemű mester párba állította őt Mucsi Zoltánnal, azaz Kapával. Ő lett a fölényes, a sértődős, a keserű, a kiabálós, és mellette Pepe a riadt, fülét-farkát behúzó, kiszolgáltatott, a mindent megúszni akaró, „bocs, hogy élek” típus. Azóta is sikeres ez az ellentétek vonzására és taszítására épülő bomba páros. Jancsó csak hagyta őket kiteljesedni, fantáziadús alapszituációkat teremtve nekik. Bízva bennük, az ő rendezői módszeréhez nagyon is illően, engedte őket improvizálni. Lenyesegette a vadhajtásokat, meghagyta ami jó, valósággal piedesztálra emelte őket. Persze, mivel főleg komikus párost alkotnak, némiképp profán piedesztálra.
Az első alkalom, amikor kiderült, hogy milyen remekül passzolnak egymáshoz 1994-ben, a Csányi János által struktúrán kívül, színészi szabadcsapattal létrehozott pazar Szentivánéji álom előadás volt, ami rendkívüli szakmai és közönségérdeklődést váltott ki. Egy csapásra az érdeklődés fókuszába kerültek. Két mesterembert adtak, két melós szakit, műkedvelő színjátszókat: rendezőt és asszisztensét. Scherer volt az asszisztens, az ugráltatható Béla. Ilyen szerep ugyan Shakespeare-nél nincs, de hát némiképp magyar lett a figura, gátlásos, riadt, erőteljes önbizalomhiányban szenvedő, reszketeg fickó. Mulatságos ellentéte volt a Mucsi által megformált gátlásait fölényeskedéssel, üvöltözéssel, fenyegetőzéssel, túlzott gesztikulációval leplezni igyekvő fazon, aki szintén dilettáns, ugyanakkor akarnok, másoknak parancsolgató fráter.
Kettősük bombaként robbant, revelációként hatott.
Akkora kiugrássá vált, hogy deszkákon, filmen valósággal összeboronálta őket. Kasszatöltő tényezőkké, húzónevekké váltak. A közönség újra és újra látni akarta, és mindmáig látni akarja ezt a nyerő párost.
Scherernek volt hol tanulnia a kiszolgáltatottságot, volt hol átélnie azt, hogy állandóan le akarják nyomni, és neki leleményességgel, fineszességgel, akár kis sumákolással, valahogyan mégiscsak ki kell kecmeregnie a csávából. A saját hajánál fogva ki kell húznia magát a gödörből, és legalább egy ideig a felszínen maradnia. Ajkán született srác volt. Már ott előszeretettel közlekedett rollerral. Amikor Budapestre került, jóval megelőzve korát változatlanul ezt tette, és ezen a szokásán azóta sem változtatott. Jól áll neki. Luxusautóban furán festene. A roller aláhúzza megőrzött kamaszosságát, csibészességét, bizonyos mértékű plebejusságát. De ettől még értelmiségi családból származik. A papa klasszikuszene-kedvelő, latinul beszélő, Tacitust, Liviust olvasó, műveltségével akár a humán végzettségűeket is zavarba ejtő gépészmérnök. Eléggé befelé forduló. A testnevelőtanár mamától öröklődik az extrovertáltság. Péter állandóan arra ment haza, hogy a négy évvel idősebb – később balesetben tragikusan elhunyt – bátyjával íróasztal fölé görnyedve, állandóan együtt tanul az édesapja. Amúgy mindketten kitűnő tanulók voltak. De köszönte szépen, ő ennyire nem akart szem előtt lenni. Ezért bár ötödikben, hatodikban, hetedikben is városi Ki mit tud?-ot nyert prózamondással, kieszelte, hogy fizika tagozatos gimnáziumba akar menni, ami Ajkán nem volt, így aztán mehetett Szombathelyre, és kollégista lehetett.
Becsöppen egy matulába, ahol reggel hatkor irgalmatlanul erős csengőszóra ébrednek, utána következik az elmaradhatatlan reggeli torna. Majd szintén csengőre, 7-re menni kell reggelizni. Huszonkét ágyas szobában lakik, ami 11, emeletes vaságyat jelent. Kötelező társadalmi munka van hétről hétre. Hétköznap délután 4-től bent kell lenni az intézményben, mert muszáj magolni. Szombat-vasárnap is csak 7-ig lehet kint maradni, aki rossz jegyet kap, annak pedig nincs kimenő. A jó tanuló hétvégenként, esetleg különleges kegyként, kint maradhat este 10-ig. Az is a tanulmányi eredménytől függ, hogy mikor lehet hazamenni a szülőkhöz.
Hát, ez így elég rémes. A kamaszok nyilván keresik a kibúvókat, naná, hogy stikliket csinálnak, próbálják kicselezni a betarthatatlanul zordon szabályokat. Péter itt tanul meg a jég hátán is megélni. Barátjának édesapja kishatárátlépővel rendelkezve kijár Ausztriába, hoz Milka csokikat meg kvarcórákat, Scherer pedig ezeket eladja a kollégiumban, és felez a haverral. Abban sem lehet meggátolni, hogy kimenő után házibulizzon. Azzal, úgy látszik, szintén megelőzi a korát, hogy ilyenkor leereszkedik az ereszcsatornán. És persze vissza is tud mászni. Ez a vagányság jól jön majd, amikor furfangos fickókat kell játszani. Olyanokat, akik bár alul vannak a társadalmi ranglétrán, bár szorongatott a helyzetük, örökkön-örökké lenyomják őket, de keljfeljancsiként mindig feltápászkodnak. Ezek az ő kis győzelmeik, hogy ügyefogyottan, akár bátortalanul, mégis energikusan és szinte elpusztíthatatlanul talpra állnak.
Azt hiszem, itt van Scherer apadhatatlan, sőt nőttön növő népszerűségének kulcsa. Szeretjük látni, hogy az, akivel kibabrálnak, akit lesajnálnak, semmibe vesznek, ha csak picikét is, de legalább valamennyire győz. Nyelvet öltöget a hatalmaskodóknak, a vele szemben kiskirályoskodóknak, legalább időlegesen megleckézteti azt, aki leüvölti a fejét. A szereplései jelentős részét mondhatnánk népi igazságtételnek is. Mint Ludas Matyi, kinevetteti a beképzelten fölé kerekedőket, segít hinni abban, hogy nem marad minden büntetlenül. Sancho Panza ránézésre is kapásból az ő szerepe. A Szkéné Színházban persze Mucsi volt mellette Don Quijote. Nem meglepő, hogy ő a szokásosnál szkeptikusabb volt a címszerepben. Az oldalán viszont
Scherer csillogó szemekkel, lelkesen indult harcba a vélt vagy valós igazságért, tűzön-vízen át kiállt a gazdájáért, olykor eredménytelenül igyekezett a nagy fantasztát észre téríteni, és hitt benne rendületlenül.
A Szkénében igencsak otthon van, ez változatlanul működésének egyik fő területe, színészi szempontból pedig ott cseperedik. A Műszaki Egyetemre jár, szerez is építőmérnöki diplomát, de a tanulmányok közben helyben van a Szkéné. A Somogyi István vezette alternatív együttes, az Arvisura Színház jó színészi iskola. Képzés is van benne. Erősen mozgásközpontú, jelentős hangsúlyt fektet a látványvilágra, a közösség- és a személyiségformálásra. Például Pintér Béla, Schilling Árpád, Péterfy Bori, Láng Annamária egyaránt sokat köszönhetnek ennek a csapatnak, amelyik bizonyos produkciókat több százszor is játszott. Scherer tíz évnél is hosszabb időt töltött velük, nyugodtan állítható, hogy kivillantotta az oroszlánkörmeit, sokak számára mégis észrevétlen maradt.
Azt a bizonyos Szentivánéji álmot a televízió számára rögzítő Márton István mutatott egy jelenetet belőle Kern Andrásnak, hogy na, ezt nézze meg! Kern ezt látva rögtön meginvitálta a Sztracsatella című filmjébe egy kis szerepre. Olyan fagottos, aki időnként Unicummal itatja a Kern által alakított karmestert. Ettől kezdve lényegében nem volt megállás. Egyik film jött a másik után. Következett a Gengszterfilm bunkó, be nem álló szájú gyilkosa, aki annyira abszurd figura, hogy rémes szituációkban is röhögni kell rajta. Volt úgy, hogy szinte egyik forgatásból, szinkronból esett a másikba. A minap filmfőszerepet is le kellett mondania, mert az Apatigris második évadának felvétele megcsúszott a pandémia miatt, így egymásba torlódott a két forgatás.
Leginkább egy kis színházi társuláshoz, a Nézőművészeti Kft.-hez kötődik, amelynek rajta kívül tagja még Katona László, Kovács Krisztián és a dramaturg Gyulay Eszter. Szabad gondolkodók, szabadon kísérletezők. Schererrel nagyon megy a szekér, de nem szaladt el vele a ló. Nem vált beképzeltté, nagyzolóvá. Háromgyerekes családapaként is lényegében megmaradt rolleros srácnak. És ez kiváló táptalaja remek színészetének.
Megjelent a 168 Óra hetilap 2021. január 14-i számában.
