A Rockszínház után most Sosztákovicsot énekel

Sári József Napfogyatkozás című operájának főpróbája után beszélgetünk, amelyet november 28-án mutat be az Operaház. Elég különös próba volt, hiányzott az egyik főszereplő.

Igen, Perencz Béla sajnos lebetegedett, járvány idején az ilyesmi előfordul. De biztos vagyok abban, hogy a premierre már felgyógyul.

A mű Arthur Koestler Sötétség délben című regénye nyomán készült, melyben Ön Otto Katz szerepét játssza, akit saját pártja halálra ítélt. Nehéz s talán a legdrámaibb szerepe az operának.

Azt a barátot játszom, aki elárulja Koestlert. Otto Katz a Szovjetunió főpropagandistájának titkára volt. Ugyanazért küzdöttek, ugyanabban hittek, de amikor Koestler már feladta, s elfordult a kommunizmus gondolatától, Katz akkor is kitartott közös eszméjük mellett. Mégis őt tették el láb alól. Saját elvtársai akasztották fel. Miért is kellene ellenségünket felakasztani, ha barátunkat is akaszthatjuk?

Akasztották már fel színpadon?

Nem, eddig még nem, voltam viszont már leszúrva és lelőve. Operákban ilyesmi viszonylag sűrűn előfordul.

Technikailag hogyan zajlik egy ilyen színpadi akasztás?

Van rajtam egy heveder az ingem alatt, és egy karabinerrel raknak rá a hurokra.

Ön nyerte el a hónap elején a Mezzo televíziós társaság fesztiválján a legjobb férfiénekesnek járó díjat. A versenyt láthattuk a Duna TV-n is, de nem ismerjük a verseny részleteit.

Most rendezték meg másodszor a fesztivált. Három fordulós verseny, amelyben először az énektudás szempontjai alapján válogatnak, a másodikban a színészi játék alapján jelölnek versenyzőket a szerepekre. Ez olyan mint egy nagy casting. Ez után hirdetik ki, hogy ki milyen szerepet nyert. Utána jön a harmadik forduló, ami maga a műsorra kerülő darab. Mindenki megcsinálja az előadást. Engem két új opera szerepére jelöltek.

Újabban főleg modern operákban lép fel. Honnan is indult a pálya?

A Kecskeméti Katona József Színház után a Rockszínházban és az Operettben folytattam, utána tértem át az operára. Voltam Ottó a Bánk Bánban, Lenszkij az Anyeginben, Don José a Carmenben. Utána jöttek a modern szerepek, amelyek talán legjobban igénybe veszik az embert. Az agyat és az énektechnikát. Énekeltem Sosztákovicsot, Sztravinszkijt, Vajda Jánost.

Tegyük hozzá, hogy Kálmán Imre is XX. századi zeneszerző volt.

Valóban, bár másik műfaj, és nagyon nehéz szerepeket írt. Több mint négyszáz előadásban énekelhettem el a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő főszerepeit. 1996 óta éneklek Kálmán-szerepeket, azóta tizenvalahány rendezésben szerepeltem. Álmomból felkelve is be tudok állni a Csárdáskirálynőbe.

Szereti továbbra is az operettet?

Igen, de az a sok modern mű, amit most éneklek, számomra egyfajta méregtelenítés. Az operettekben mindig el kell menni a szentimentalizmus felé, erre az operákban és főleg a modern művekben nem mindig van, vagy egyáltalán nincs igény. Ez jelenti számomra a lényeges változást.

A mai próbán, ami egy rendkívül nehéz kortárs mű szakmai bemutatója volt, számomra az tűnt fel, milyen érthető az éneklése, hogy mennyire pontosan átjön a nézőkhöz a szöveg.

Ez számomra alapvető, és sosem értem, miért nem követelik meg minden énekestől a szöveg érthetőségét. Addig nem is volna szabad színpadra engedni őket, amíg nem érthető, miről énekelnek. Meg kellene mondani: nem értem, nem értem!

Ma már néha a lemezeken is alig érteni a szöveget.

Sok énekes attól fél, hogy nem tud majd bel canto énekelni, ha túl nagy figyelmet szentel a szövegnek. Ez főleg az énekesnőknél probléma, akik magas fejhangon énekelnek. Erre szoktam ellenpéldául felhozni, hogy Oszvald Marika is magas hangon énekel és Kalocsai Zsuzsa is. Mégis minden szavukat értem.

Nagyszerű volt látni azt a boldogságot, amikor megnyerte a Mezzo versenyét.

Ott lógott felettem Damoklész kardja, hogy ezt csak egyszer lehet elrontani. De szerencsére nem rontottam el.