A rádayzmus dicsérete
Ráday Mihálynak lenni azért jó, mert sűrűn történnek az emberrel a dolgok. Hol kinevezik, hol meg kirúgják; időnként egekig magasztalják, majd pocskondiázzák, hogy aztán kisvártatva kitüntessék, miközben a műsorát hol ide, hol oda pakolják az adásrendben, a leglehetetlenebb időpontokat találva ki számára. Végül pedig úgy szüntetik meg ezt a három évtizedes nemzeti hagyományt, hogy aztán tizenhétezer támogató aláírás ellenére se kerüljön soha többé képernyőre. (No igen, kell az adásidő a nemzeti fő[gyűjtő]csatornán a nemzetiszínű néphülyítésnek.) Ám mindezt kellő tisztelettel teszik, hiszen az alany szakmailag kikezdhetetlen: ha kell, bérházat, kastélyt, máskor körhintát ment, szavára a hatalom címert, lámpaoszlopot cserél, az új tulajdonos pedig korhű állapotban állít helyre kávéházat, fürdőt, vagy amit addig csak ellopni próbált: egykori gyárépületet.
Ráday körül mindig is zümmögött egyfajta sajátos zaj. Ez élteti őt. Mostanában is csak egyvalami történt vele szinte csendben: titokban hetvenéves lett. Jó ok, megfelelő alkalom arra, hogy számvetést készítsen az ember. Vagy ha nem ő, hát tisztelői, barátai vállalják a feladatot, amelyet a politika hol Kossuth-díjak és középkeresztek adományozásával, hol pedig a pofonok és a látványos ülepen billentések módszerével gyakorol.
Ráday hetven lett, és ebben a kötetben – felesége titkos szervezkedése nyomán – félszázan írtak róla laudációt: jegyzetet, tanulmányt, visszaemlékezést, méltatást, baráti ölelésnek, kézfogásnak számító komoly és tréfás sorokat. A szerzők olyanok, akik valamiképpen kötődnek korunk e nem veszélytelen életformájához: az előre megfontolt szándékkal elkövetett és emelt fővel vállalt rádayzmushoz. Hírlapíró, szépíró, irodalom- és művészettörténész, kiadótulajdonos, muzeológus, műemléki szakember, építész, zenész, tévés, ma már rádiózó volt politikus, politológus, állatkerti nagyragadozó-ápolóból lett képzőművész, tévés kvízmester és kávéházbúvár írásai köszöntik az operatőr-rendező-szerkesztő-műsorvezető-művészettörténész-városvédő – és ki tudja még, mi minden – Rádayt. Válogatott csapat. Olvassák írásaikat, mert nemcsak a Ráday Művek nevű, mindig dörmögő kultúrkombinát és a szerzők kapcsolatáról esik szó bennük, hanem erről az egész, nyomorult korszakról és jobb sorsra érdemes önmagunkról is. Ezúttal Ráday ürügyén.
(Ráday Mihály hetven. Libri Könyvkiadó.)
