A Nobel-díj magánya
A napokban jelent meg a Nobel-díjas magyar író Mentés másként című kötete, a 2001 és 2003 között írott naplója. Ebben az időszakban dönti el, hogy Berlinben fog élni. Ott kapja a Svéd Akadémia kitüntetésének hírét is. DALOS GYÖRGY írása.
2001. március 18. Egy hetvenkét éves nagy magyar író Berlinben tanulgatja a laptop használatát. Nem a modern technika iránti érdeklődésből. Kényszerűségből. Az egyelőre „csak” a jobb kezén elhatalmasodó Parkinson-kórt próbálja ily módon kijátszani, ám furcsán érzi magát. Egész életében kézzel írt, mint a régiek. Mit szólt volna Shelley a komputerhez, örült volna-e Krúdy Gyula a számítógépnek, faggatja magát. Az évek óta készülő regényt, ha egyáltalán, csakis ezzel az ördögi masinával tudja megírni.
Joggal aggódik.
2001. március 21. „Ezentúl az elektromosságtól, az áramszolgáltatástól s e gép állapotától függ majd, hogy írni, egyáltalában gondolkodni tudjak?”
A körülmények nem túl biztatóak. Első feleségének elvesztése után második, boldog házasságát fenyegeti életveszedelem: M.-nél kezdődő rákot diagnosztizálnak.
Mindeközben élvezhetné írói elismertségét, csakhogy az örömöt megkeserítik a Magyarországról érkező disszonáns hírek. Ott már évek óta antiszemita támadások jelképes céltáblájává lett, ami természetesen aktualizálja az Auschwitz-tapasztalatról és önnön zsidóságáról folytatott folyamatos belső monológját.
A Gályanapló folytatásának is tekinthetnénk Kertész Imre most megjelent feljegyzéseit. Ám a 2003. október 18-án záruló, vagyis csupán két és fél esztendőt magába foglaló öndokumentáció – sokféle elágazása és témája ellenére – egyetlen kérdés körül forog: sikerül-e megírni készülő művét, a Felszámolást. Ebből a szempontból a könyv „egy regény regénye”.
A „kísérlet” sikerült, mondhatnánk a „hepiend” ismeretében utólagos magabiztossággal. Ám a feljegyzések szinte az utolsó pillanatig önemésztő szorongásról, az írónak a művével szembeni heves ellenkezéséről tanúskodnak. És a kétségnek, a kétségbeesésnek nemcsak a gyarló testi állapot az oka, hanem az is: Kertész Imre lelki szemei előtt a Sorstalanság, a Kudarc és a Kaddis hófödte csúcsai lebegnek. Ezt az életművet kell beteljesítenie a régebbinél sokkal törékenyebb lelki feltételek mellett.
A lassacskán birtokba vett laptop képernyőjén baljós üzenetek jelennek meg.
2001. május 16. „Érzésem szerint minden el van hibázva, a szöveg üresen kattog, mint egy rossz cséplőgép, amelybe még csak gabonát se raktak.”
2001. szeptember 21. „Valami áttekinthetetlen anyaghalmaz vonul jeges biztonsággal végzete felé. Nem tudni, miféle anyag, miféle végzet.”
És, jóllehet közben „beindul” a cselekmény, megélednek a figurák, Kertész helyenként már-már elégedett saját szövegével, marad a bizonytalanság, bírja-e erővel.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 45. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását
itt megrendelheti.)
