A narancs és a héja

Elgondolkoztam: a történelmünkben immár Schmitt-ügy címmel nyilvántartott három hónapos eseménysorozaton miért csak húsz évvel a vitatott szakdolgozat elbírálása után derült ki, hogy a szerző plagizált? És ki az a személy, aki rájött? És ha tudta, miért csak most hozta nyilvánosságra? És miért nem nyílt sisakkal teszi, hanem lesipuskás módon az interneten? Miért nem fordult előbb magához az érintetthez? Egyáltalán, mi érdeke volt abban, hogy Schmittet lejárassa, és miért nem lépett fel már akkor, amikor Orbán Viktor elnöknek javasolta? Netán megtette, és elutasították?

Nem arról volt szó, hogy a csaknem két éven át az asztalára tett minden törvényt megjegyzés nélkül, mintegy Bólintó Jánosként aláíró Schmitt Pálra már nincs szükség? Hiszen helyesírási megnyilvánulásai és egy-két megnyilatkozása miatt köznevetség tárgya, viccek hőse lett. Az egyébként tiszteletre méltó olimpikon immár fölöslegessé vált az őt magas polcra emelők számára. Nyitva állt előtte az önkéntes lemondás lehetősége. Schmitt azonban végig akarta szolgálni a négyéves mandátumot.

Ekkor kerül képbe az ismeretlen, aki az interneten felhívja a figyelmet a húsz év előtti plágiumra. Vajh ki ő, és merre van hazája?

Schmitt majdnem három hónapig vitatkozik, nem enged. Ragaszkodik pozíciójához. Végül felismeri helyzetének képtelen voltát, és lemond. Vétkezett ugyan, mégis áldozat. Mint franciául jól beszélő hoteliernek és diplomatának, ismernie kellene a régi francia mondást: on presse l’orange, on jette l’écorce – a narancsot kipréselik, a héját eldobják.

Del Medico Imre
Magyar Köztársaság