A legsötétebb óra

1940 májusában Európa Hitler csizmái alatt hevert. Ekkor lett taktikai megfontolásokból az Egyesült Királyság háborús miniszterelnöke a változatos múltú és sokoldalúan tehetséges Winston Churchill, aki messze állt a hadvezér sablonos-muszklis ideáljától. Megjelenésében korpulens civil, éjszakázós életvitelében szinte bohém, modorában erőszakos, türelmetlen, kapcsolataiban agresszív. Iszákos és láncdohányos. Felesége szeretetteljesen, de nem minden él nélkül Malacnak becézi.

Ez az antihős menti meg a világot a horogkeresztes hordától. Azt vallja: „háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat”. Most, e pillanatban a dac korszakát éli meg egy recsegő-ropogó birodalom élén, amikor országának hadseregét Dunkirknél tengerbe szorítani készül a Wehrmacht. De a kormányfő, az admiralitás első lordja sosem adja fel.

Háború és béke kérdésében általában nem nehéz a választás. Kivéve az adott történelmi szituációt, amikor a villámháborúk sújtotta földrészt elkezdi fölzabálni a csillapíthatatlan Harmadik Birodalom. Chamberlain, az előző angol miniszterelnök 1938-ban még aláírta a német követeléseket Münchenben. A béke bármi áron gondolatát vallotta Lord Halifax külügyminiszter is. Churchill viszont felfogta, hogy a szavak megválasztásának nemcsak stilisztikai jelentése van, hanem erkölcsi is. Ő nem volt képes elfogadni a fegyverszünet, a béketárgyalások, a kapituláció gondolatát, és ehhez megnyerte politikai ellenzékének és a nemzetnek a támogatását is.

Nagy mágusa volt a politikának, mestere az emberek megnyerésének, az erők mozgatásának. Alakja újra és újra művészi újraalkotást igényel, mint most is, ebben a nagyon okos és hatásos filmben.

(A legsötétebb óra című angol filmet Joe Wright rendezte. Gary Oldman a főszereplő alakításért Golden Globe-ot kapott. Joggal.)