A holokauszt árnyékában – Mezei Márk Utolsó szombat című regényéről
A Kalligram Kiadó első könyves sikerlistáját vezető Mezei Márk regénye formailag holokausztirodalom, ám az Utolsó szombat a magyar zsidóság tragédiája helyett az emberi jellem sötét oldalát állítja középpontba. A vészkorszak árnyékában kiélesedő életösztön már a marhavagonok kigördülése előtt semmisíti meg a hűséget, a humánumot, az erkölcsi tartást. A szerző nem ítélkezik sem a közösségét eláruló rabbi, sem a zsidóságát és melegségét gyűlölve tagadó főhőse felett. Az olvasóval azonban szembejön a morális igazság.
A Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca 32. szám alatti bérház egyetlen napját átfogó mű jóval több, mint vallási-történelmi regény. Az itt bujkáló belzi rabbi, Áron Rokeáh történetét rekonstruáló írás éppen annyira boncolgatja a kisebbségi lét kihívásait, mint a női alkoholizmus, a társadalmi határok vagy a szexuális elnyomás kérdéseit. A bérlakások ajtói mögött meghúzódó nyomort csupán a történelmi helyzet teszi életeket követelő drámává.
Mezei írását áthatja a zsidó kultúra iránti tisztelet, de felrúg minden létező konformitást. Miközben könyvével emléket állít az elpusztult haszid közösségnek, a csodarabbiként tisztelt Áron Rokeáh alakja az árulást és a bűnös vágyakat testesíti meg. Bár a lengyelországi bochniai gettóból 1943-ban Budapestre menekülő rabbiban ortodox hívei szinte a Messiást látták, ő követőit hátrahagyva a Szentföldre emigrált. A búcsúbeszédében nyugalmat és békességet ígérő rabbi nem csupán hitével, hanem a fiatal fiúk iránti vonzalmával is élénk küzdelmet vív.
Ahogyan a tanításaival szembekerülő rabbi, úgy a regény másik kulcsszereplője, a zsidó és leszbikus identitásában egyaránt bizonytalan Magda felett sem születik ítélet. Az alkoholizmusba menekülő illegális kommunista és a keresztény parasztlány szerelmi viszonyában az elnyomás is relatívvá válik. A szenvedélybetegségét és kulturális fensőbbségét hatalmi eszközként használó Magdát végül kizsigerelt szeretője adja a Horthy-rendőrség kezére.
A döntéseik súlya alatt megtörő főhősök mellett a mellékszereplők frusztrációja is felsejlik. A leszbikus együttléteket undorral vegyes izgalommal figyelő felső szomszéd, a Magdával az erőszak határán mozgó aktusokban a semita szépség titkát kereső nyilas szerető a megvezetett és szétszakított társadalom jelképei. A heteroszexualitás látszatát fenntartó nőket tárgyként használó férfiak érzéketlensége a mindenkori konszenzus terméke.
A regény testiséget, szexualitást, elmúlást leíró naturalizmusa mégsem öncélú. A könyv utolsó harmadának egyik fejezetében a városi társai közé szálló tenyészgalamb halála váltja ki a pogromok és deportálások ábrázolását. A kecses szépségű szárnyast mássága miatt az idegen csőrök a pillanat töredéke alatt élve boncolják. Míg Noé történetében a fehér galamb a megbocsátás, az isteni kegyelem hírnöke, addig a vérbe áztatott madárhorror ellentétes jelentéssel bír.
A zsidótörvények, majd a deportálások idején a magyar nép elengedte mintegy hatszázezer zsidó honfitársa kezét, ami nemcsak parancsszóra, hanem cinkosságok és számítások következményeként lett gördülékeny népirtássá. Bár a belzi közösség Rokeáh szellemi irányításának köszönhetően mára a világ zsidóságának egyik jelentős gyülekezete, az életmű egésze nem menti fel az ahhoz vezető utat.
Mezei Márk regényében a holokauszt csupán az árulás díszlete. Az önzésükben és elfojtásaikban fuldoklók áldozatai és elkövetői saját bűneiknek. A devianciának hazudott másság, az alkoholizmus kimért tempójú öngyilkossága nem annyira korrajz, mint válságtünet. Az első kötetes szerző a nyitva hagyott erkölcsi kérdésekre nem kínál egyértelmű választ. Borúlátó üzenete azonban ma is aktuális: a társadalmi csoportok egymás ellen hangolása fizikai megsemmisítés híján is megöli az összetartást. A kiszolgáltatottak falakkal körülzárt gettók nélkül is megfoszthatók méltóságuktól. / Balázs András
