A Gergely ikrek
Gergely Nóra húsz perccel idősebb húgánál, Mariannál. A Gergely ikrek 1956 szeptemberében születtek Budapesten. Nóra keramikus, képzőművész, Mariann művészettörténész, és mindketten tősgyökeres újlipótvárosiak.
Apai nagyapjuk még Horthy idejében nyitott kárpitosműhelyt a kerületben. Aztán jött a háború, a munkaszolgálat, a kommunizmus, a kisajátítások. Államosították a kárpitosműhelyt is, amelynek helyén ma a Vígszínház díszlettára található.
Mariann és Nóra a művészetek iránti szenvedélyüket szüleiktől örökölték. Édesapjuk építész, édesanyjuk textilművész, festő, ma is Újlipótvárosban élnek. Két lányuk itt született, itt nőttek fel, és persze ma is itt laknak lépésnyi távolságra egymástól.
Őrzik a gyönyörű fekete-fehér fotókat, amelyeket édesapjuk készített róluk gyerekkorukban. A kislányok imádtak „nőset” játszani. Egymásba karolva vonultak a Duna-parton divatos, egyforma kabátkáikban, melyeket édesanyjuk varrt nekik.
Lipócia annak idején olyan volt, mint a pesti Hollywood: szinte minden utcában sztárok laktak. Gergelyék lakásával szemben volt a Csöpi presszó, ahová az újságírók, színészek jártak. Naponta arra sétált Gábor Miklós és Ruttkai Éva, gyakran látták Márkus Lászlót is, aki édesanyjával lakott a Csanády utcában.
A Vígszínház művészbejárata előtt afféle ifjúsági találkahely volt, különösen, miután 1974-ben bemutatták a Popfesztivált. A fiatalok tolongva várták előadás után a művészeket. Köztük álldogáltak a Gergely lányok is. Mariann kedvence, Lukács Sándor mindig adott nekik autogramot.
Az ikrek tehetségesen rajzoltak, festettek, együtt jártak rajzkörbe. Édesanyjuk megkérdezte a mesterüket: melyiknek érdemes művészpályát választania? Mindkettőnek – felelte a tanár. De végül csak Nóra jelentkezett a „kisképzőbe”, utána az iparművészeti főiskola kerámia szakára. Grafikáiból, képeiből többször rendezett kiállítást az Újlipóvárosi Galériában is. Műveinek fontos témája a környékbeli házak, háztetők. Sokszor a lakása ablakából látott panorámát rajzolja. Mariann a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa. Azt mondja, egyszer rövid időre el kellett költöznie a Bazilika mellé, ám úgy érezte ott magát, mintha vidéken lenne. Boldog volt, amikor visszatérhetett szűkebb hazájába, Lipóciába. És most már egyikük sem akar elmenni innen.
S. Zs.
