A francia first lady igent mondott Woody Allennek

A francia first lady megerősítette, hogy játszani fog Woody Allen következő filmjében - írja az MTI.

2009. november 24., 20:55

Az amerikai filmrendező az elmúlt hónapokban többször is beszélt arról, hogy minden álma Carla Bruni-Sarkozyvel forgatni. "Meghívott a következő filmjébe. Nem tudom, milyen szerepre, de igent mondtam. Mindent egy kicsit vakon csinálok, különben semmit sem csinálnék - árulta el a 41 éves francia elnökné a Canal+ kereskedelmi televízió hétfő esti műsorában, amelyben énekesnőként lépett fel. - Nem vagyok színésznő. Lehet, hogy nagyon gyenge alakítást nyújtok majd, de nem hagyhatok ki egy ilyen ajánlatot. Nagymama koromban majd elmesélhetem, hogy csináltam egy filmet Woody Allennel. Ez azért eléggé fantasztikus".

Azt is elárulta, hogy Woody Allen "szépen megkérte", hogy az ő filmje előtt mással ne forgasson. "Ha tényleg megvalósul, igazi élmény lesz számomra" - hangsúlyozta az egykori modell.

Az amerikai filmrendezőt legutóbbi párizsi látogatásán, júniusban az Elysée-palotában látta vendégül az elnöki pár. Az ebédet követően Woody Allen úgy nyilatkozott, hogy minden álma Carla Bruni-Sarkozyvel forgatni. "Biztos vagyok benne, hogy csodálatos lenne. Karizmatikus jelenség, hozzászokott ahhoz, hogy közönség előtt jelenjen meg, bármilyen szerepet el tudna játszani" - vélekedett akkor a filmrendező.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.