A fotóművészet születése

Figyeljünk a címre! Vagy alcímre. Nem a fotó születéséről van szó, hanem a művészetéről. Azokról az évtizedekről tehát, amikor már minden adott volt (minden eszköz, minden tudás, minden feltétel) ahhoz, hogy a fotózás felhúzza az első hosszú nadrágot, és – elengedve szülei, a fizika meg a kémia kezét – maga döntse el, merre induljon.

Baki Péter, a kiállítás kurátora az 1889 és 1929 közötti négy évtizedet jelölte meg mint e folyamat kialakulásának és elágazásának időszakát. Nyilván lehetett volna szűkebb határok közé vonni a történetet, és csak a piktoralizmus kialakulását és térhódítását bemutatni (hiszen a modern fotográfia, amely a húszas évek végén gyorsan legyőzi a piktoralizmust, már a szabadságharcát megvívó fotóművészeten belül jött létre – vagyis a háború után már senki nem vonta kétségbe a fotó művészeti státusát), lehetett volna valami interdiszciplináris útra lépni (bemutatni például, épp a piktorializmus kapcsán, hogyan hatott ebben az időben a fotó és a festészet), de a Baki-féle megoldás is indokolt, és a nagyközönség számára kétségkívül szórakoztatóbb. (Hiszen így könnyebben megértheti az egymással élesen szemben álló irányzatok harcát.)

Még így is, hogy a rendezők mindent megtettek a kiszolgálásunkra (a negyven évet afféle eseményszalag magyarázza falnyi terjedelemben, a nagypolitikai eseményeket szinkronba hozva a technika- és művészettörténeti eseményekkel), mondom, még így is kell némi fotótörténeti jártasság meg némi vájtszeműség a rejtett összefüggések feltárásához, a mélységek megsejtéséhez. De azért a képeskönyvek olvasóinak is jut elég öröm.

Az mindenképpen, hogy százhúsz évvel felnövekedése után a fotóművészet végleg elnyerte méltó helyét legelső múzeumainkban is.