A fotelból az Egyenlítőhöz
Soltész Béla útleírásokat, anekdotákat, saját élményeket és bédekkert is tartalmazó Eldorádótól az Antillákig című könyve a 2018-ban megjelent Hátizsákkal Brazíliában párja olyan értelemben, hogy a szerző Latin-Amerikában töltött nyolc hónapjának azt a felét eleveníti fel, amelyet többségében spanyol ajkú országokban töltött (Ecuador, Kolumbia, Venezuela, Guyanák, Jamaica és a Kis-Antillák).
A legpraktikusabb utazási eseményektől – mint a szálláskeresés vagy a közlekedési lehetőségek számbavétele – egészen a magyar kapcsolatokig szerepelnek érdekességek és hasznos tudnivalók a kötetben. Az útikönyvekben hagyományosnak mondható keretes részek mellett, amelyek összefoglalják például a bandaháborúk történetét Kolumbiában, vagy megindokolják, hogy Francia Guyanában miért van kint mindenhol az EU-s zászló, Soltész váratlan nézőpontokból nyújt betekintést egy-egy ország életébe. Ilyen a gyorsvasút Quito és Guayaquil között, amelyen a helyiek sosem utaznak, vagy a maracaibói taxiállomás, ahol a „szövetkezeti koordinátor” felírja az igényeket egy négyzetrácsos füzetbe. Az ilyen apró, jelentéktelennek tűnő részepizódokkal Soltész valami lényegeset sugall Ecuador és Venezuela gazdasági és társadalmi helyzetéről. Az effajta miniszociográfiák mellett persze helyet kap az egyes országokra jellemző termékek bemutatása is: legyen szó zenéről – hogy Kolumbia miért válhatott olyan dallamok otthonává, amelyek alapvetően Kubából vagy Puerto Ricóból származnak –, gasztronómiáról – az ecuadori nyállal, házilag erjesztett röviditaltól (chica) a furcsa jamaicai gyümölcsökig (akiszilva, jáka) –, vagy az olyan népszerű termékről, mint az ecuadori szalmából font panamakalap.
Soltész ugyanakkor a túra személyes részébe is betekintést enged; látszik, hogy igyekezett beszélgetni a helyiekkel, megismerkedni a házigazdáival, valamint ha van, mint Venezuelában, akkor a magyar közösséggel. És pontosan ezek a pillanatok járulnak hozzá ahhoz, hogy az olvasók számára is minél átélhetőbbek legyenek a papírra vetett kalandok. A helyiek többnyire nehéz sorsa miatt kissé elégikus hangulatot ellensúlyozzák azok a tipikus turistaélmények, amelyekben minden utazó magára ismerhet: például hogy minként nyilatkozik egy kolumbiai tévének a salsafesztiválról, vagy amikor belecsöppen egy szappanopera-forgatásba.
A könyv egyik különlegessége, hogy nagy figyelmet fordít a magyar vonatkozásokra. Így olvashatunk benne arról a Fisch Olgáról, aki nemcsak ötvözte a latin-amerikai őslakosok formáit a magyar népművészet jellemző jegyeivel a saját munkájában, mint Lesznai Anna tette, de neki köszönhetően több ecuadori kézművesnek mind a mai napig megélhetést biztosít az általa kitalált alkotások elkészítése. Ennek a viszonynak az inverzére is figyel Soltész, vagyis a könyvből választ kapunk arra is, hogy a 2000-es években miért szaporodtak el Budapesten a pánsípos bandák. A másik jól eltalált fogás, hogy számtalan szépirodalmi olvasnivalót ajánl figyelmünkbe a könyv, amelyek által még közelebb kerülhetünk a térséghez (van itt például egy latin-amerikai irodalmi top 10 a magyar fordításban elérhető könyvekről), vagy annak egyes területeihez (Francia Guyanához vagy a két Nobel-díjassal is rendelkező Saint Lucia szigetéhez). Szintén dicséretre méltó, hogy kezd elterjedni az a kiadói gyakorlat, hogy a linkek helyett QR-kódokat találunk: itt a szerző képgalériáihoz kapunk ily módon hozzáférést.
Soltész új könyve tehát harmóniát teremt a praktikusan informatív, a személyes kalandokat és élményeket leíró, valamint a kevésbé ismert tényeket és érdekességet közvetítő részek között, aminek köszönhetően az Eldorádótól az Antillákig hamar behúzza olvasóját; Venezuela után egyaránt kíváncsiak leszünk arra, még mit tudhatunk meg az egzotikus Guyanákról, és hogy milyen megpróbáltatásokon megy keresztül a szerző a volt francia, holland és angol gyarmatok közötti átutazás során.
(Soltész Béla: Eldorádótól az Antillákig, 345 oldal, Noran Libro Kiadó)
