A csúcsragadozó

Pintér Béla az ő sajátos drámaírói pályáján eddig többnyire a peremen élők életéből vagy a peremproblémákból merített (ez utóbbi persze, legyen szó akár az alkoholizmusról, a szektatagságról, a családon belüli lelki vagy fizikai erőszakról, az ügynökkérdésről, bőven lehet tömeges, tipikus, járványszerű). Figurái többnyire ismerősek vagy ismerősök, hétköznapiak, szomszédaink.

Hanem politikus – odafentről, a „gazdagok és szépek” világából – a legtöbbünknek nem szomszédja, nem ismerőse. Pintér Béla A bajnok című darabjában valóságból és fikcióból gyúrta össze azt a történetet (ahogy ezt minden drámaíró teszi minimum Szophoklész óta), amelynek nem annyira a fordulatai, mint inkább a portréfestőereje megrázó.

Ebben a portréban nemcsak Attila, az újraválasztott verőcsényi polgármester arca élesedik ki, hanem a környezetéé, a segédszemélyzeté is. Az a közeg, ahol a politikusi szerep látható fertályához pont úgy tartozik hozzá a harmonikus családi élet, a csinos feleség, a profi kampánystáb és a rövid pórázon tartott helyi média, mint a perfekt öltöny és nyakkendő. Pintér pedig a láthatatlan fertályt is megmutatja: a házasság ürességét, a polgármester közönségességét, a piát, a „kólát”, a szeretőt, az agressziót, a segédszemélyzet züllöttségét, de még a perfekt öltöny visszáját is, szóval mindazt, amit csak a csillagok látnak odafentről.

Csillagok: Khell Zsolt minimál-elegáns nappalija és kertrészlete fölött a csillagos ég szikrázik, hol felfénylik, hol eltompul. Alatta a polgármester ünnepli újabb győzelmét „a mocskos komcsik” fölött, kissé megzuhant állapotban a fáradalmak után és kissé tétován, hogy merre is tovább. Tán az asszony felé, akit polgármesternéi biodíszletből kellene visszaudvarolni a házasságba, tán csinálni még egy gyereket, mert jól mutat a választók felé – csakhogy késő. Az asszony már rég messze jár, besokallt, észrevétlenül kizuhant az egykori kötelékből – mást szeret, a kickboxbajnoknőt, aki viszontszereti őt.

Puccini A köpeny című egyfelvonásos operájának librettóját követi a cselekmény – átírva alaposan, persze, Pintérnél sor nem marad szárazon. Kéménczy Antal egy szál zongorán teszi a színészek alá a zenét, akik alaposan kijátsszák az operai tónus és a profán szöveg feszültségét; úgy „énekbeszélnek”, hogy fokozzák a szöveg drámaiságát. Szenvedélyes dialógusok és telített összecsapások rajzolnak lesújtó képet – nem, már nemcsak a politikus magánéletéről, hanem – a társadalomról, amelyben élnünk adatik. Nem elmúlt hat év ez, nem is elmúlt nyolc vagy akármennyi, hanem magyar.

Pazar alakítások – mindegyik az, a kicsi meg a nagy is. A Katona csapatának jót tett a kívülről jött Pintér Béla, neki meg jót tett, hogy ezek a színészek nem zsigerből, nem anyanyelvként beszélik az ő színházát, hanem megdolgozottan „beleállnak” a figurákba. Nagy Ervin Attilája a szerepbe, a hatalomba beleemberesedett figura, aki kifelé flottul kezeli a környezetét, de örömöt, élvezetet már sem a pia, sem a kokain, sem a szerető, de még a hatalom sem okoz, csak a bárgyú tévébámulás, a színpadra is becsámborgó medve, az állatok közt a csúcsragadozó. Ezt a szétesett, tanácstalan fickót kell sikeressé kalapálnia a nyilvánosság előtt a kampányfőnöknek, aki Bezerédi Zoltán alakításában igazi személyes mindenes: ő a főnök főnöke, tanácsai inkább parancsok, és hát a megoldhatatlannak látszó helyzetet is ő oldja meg. Szép és szomorú szerelem a feleség és a bajnoknő kapcsolata, Rezes Judit szívfacsaróan rakja elénk az illúzióit és reményeit vesztett, férjéből kiábrándult asszonyt, aki saját egykori személyiségét, önmagát reméli föllelni a szerelmi szenvedélyben. Jordán Adél pedig belülről vezérelt, öntudatos és önérzetes sportolót játszik, aki tudja, hogy kemény munka és szilárd eltökéltség vezet a sikerhez; mélyen megveti a hazug, talmi politikusvircsaftot. Pálmai Anna játssza a helyi tévé alányalós-alákérdezős riporterét, aki persze hogy a szeretője a polgármesternek, de ez nem kapcsolat, csak karrierépítés. Párja, az alkoholista hangmérnök Rajkai Zoltán finom – noha éppen hogy durva – kabinetalakítása: tökrészegen úgy kijelöli az asszony helyét a konyhában, hogy csak úgy hasít. És akkor a remek Elek Ferenc, a látszólag tébláb operatőr, aki persze tudja, hogy hol van és miért van ott...

Súlyos előadás, még súlyosabb, mondhatni, tragikus kórkép A bajnok – döbbenet, kiket és miket emelünk magunk fölé, hogy a nevünkben intézzék az életünket. Amúgy sok humor, fekete irónia is van – vagyis alkalom bőven a röhögésre. Ámbátor nem árt emlékezni az állítólagos falfirkára: „A villamos kerekei alól felhangzó kacaj nem mindig őszinte.”