A beteghordó krimije
Az első magyar bűnregényíró versenyre hetvenkilenc pályamű érkezett. A zsűri illusztris tagokból állt: Radnóti Sándor esztéta, Garaczi László író, Felházi Anett pszichoanalitikus és Lévai Balázs televíziós műsorvezető. Radnóti Sándor, aki tartott már krimikurzust az egyetemen, hosszú hónapokkal ezelőtt azt tanácsolta a jelentkezőknek, hogy tartsák be az író és az olvasó közti szigorú szerződést: kell lennie bűnnek és bűnösnek, a bűnös lelepleződik, és nem szabad irracionalitást vinni a történetbe. A győztes egy huszonnyolc éves szegedi beteghordó, Busch Péter lett. Bűnregénye, a Boszorkánypöröly a zsűri szerint szokatlan hangvételű, értékes irodalmi mű. SCIPIADES ERZSÉBET riportja.
A Szegedi Sebészeti Klinikán vagyunk. A Pécsi utcában. Az épület öreg, a portás hosszú hajú, és felszól a beteghordónak, megérkeztünk. Ambulancia, érsebészet, mellkassebészet. A legfelső szinten az intenzív. Összesen hét osztály, a beteghordók száma hat, egyikük mindig huszonnégyórázik.
Busch Péter, a krimiíró beteghordó a munkát reggel hétkor kezdte, most délután két óra van, és épp egy fiatal férfit segít be a gurulós székbe, Józsit. Akinek a fülében karika, s a kezében átlátszó műanyag zacskókat tart: egyikben a vére, a másikban a vizelete. A gyomrában meg egy műtétre váró tályog.
A beteghordó magas, tapintatos és halk. Október eleje óta dolgozik a klinika általános sebészeti osztályán.
– Az első egy-két hét megviseli az embert – mondja Busch Péter. – Aztán hozzászokik a környezetéhez. A legrosszabb egy idősebb hölgybeteg újraélesztése volt. Jött az újraélesztős team, a doktornő tíz percen át a szívmasszázst csinálta, azután szólt, folytassam. Huszonöt perc után a team megállapította a halál beálltát, hirtelen mindenki abbahagyta, amit csinált. Nyomasztó lett a csönd. A beteghordás előtt pékségben dolgoztam. Tizennyolc hónapig, Mórahalmon. Napi tíz óra munka, a buszozás plusz másfél óra. Én a kemencés pékhez kerültem, aki kiveszi a kenyereket, azután ládákba rakjuk, félrehúzzuk. Mindennek sajátos ritmusa van, monoton hajtós, de közben járhat az agy. A regényemben is van egy pékségben játszódó jelenet.
A sorozatgyilkos ugyanis az egyik péknek is megöli a gyermekét. Miközben a pékségben dolgoztam, és a regényen gondolkodtam, az egyetemi szakdolgozatomat is megírtam.
– Ön tanár?
– A szegedi egyetemen végeztem magyar–vallástudományi és művelődéstörténeti szakon, csak utána nem találtam munkát. Még állatgondozónak sem vettek fel a Szegedi Vadasparkba, pedig reméltem, a vadgazdálkodási és erdésztechnikusi végzettségem elegendő lesz. Szóval először egyetemi tanár akartam lenni, azután már csak tanár...
(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható)
