Zelenszkij: Újabb, kilencszáz fős tömegsírt találtak Kijev közelében

Az ukrán elnök még bízik abban, hogy tárgyalnak majd Putyinnal.

2022. április 29., 21:36

Szerző:

Újabb tömegsírt találtak Kijev megyében mintegy 900 ukrán civil holttestével, miután kivonultak az orosz csapatok a területről – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken lengyel újságíróknak adott interjújában az MTI szerint.

Az államfő kijelentette: annak ellenére bukkantak ekkora tömegsírra, hogy az oroszok a holttestek egy részét krematóriumokban égették el. „Hány ember halt meg, senki sem tudja. Lesznek következmények, lesz nyomozás, aztán lesz népszámlálás” – mondta Zelenszkij. Az elnök egyben kitért arra is, hogy a nemzetközi intézmények szerinte időnként lassan dolgoznak, és nem biztos, hogy el tudják számoltatni a felelősöket, „ilyen vagy olyan bizonyíték hiányában, pedig vannak tanúk, akik mindent láttak”.

Az ukrán elnök kiemelte: a mobil krematóriumokat, amelyekben az orosz katonák elégették az áldozatok holttesteit, úgyszintén visszaviszik Oroszországba.

Zelenszkij közölte, az ukrán hatóságok szerint mintegy 500 ezer ukránt vittek erőszakkal és jogellenesen Oroszországba. Úgy vélekedett, hogy az ukrán ügyészség és a rendfenntartók minden bizonnyal megtalálják és elítélik a polgári lakosság elleni bűncselekményekben érintett összes orosz megszállót. „Ukrajna számára fontos, hogy nemzetközileg elismerjék: az oroszok követtek el ilyen bűncselekményeket, és Oroszországnak történelmi felelősséget kell viselnie ezért a háborúért” – hangsúlyozta.  

A háború befejezésére irányuló tárgyalásokra rátérve Zelenszkij úgy vélekedett, nagy a kockázata annak, hogy mindenfajta párbeszéd megszakad az orosz féllel. Az elnök szerint jelenleg "túl lassú" a tárgyalások folyamata. Megfogalmazása szerint zajlanak ugyan egyeztetések az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttségek között videokonferencia útján, „de mind tudjuk, hogy (orosz oldalon) mindent egy ember dönt el” – tette hozzá, Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva. Ezért meggyőződése, hogy a fontos kérdésekben döntés csakis Ukrajna és Oroszország elnökének találkozóján születhet.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd)