Wagner-felkelés – Színre lépett Moszkva támogatója

Észak-Korea egyértelmű támogatásáról biztosította Oroszországot a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadását követően.

2023. június 25., 15:08

Szerző:

Im Cson Il észak-koreai külügyminiszter-helyettes, aki Phenjanban fogadta Alekszandr Macegora orosz nagykövetet, a találkozón „kifejezte szilárd meggyőződését, hogy a közelmúltban Oroszországban lezajlott fegyveres lázadást sikeresen elfojtják” – közölte vasárnap a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

„Az orosz hadsereg és az orosz nép biztosan felülkerekedik a nehézségeken, és hősies győzelemmel kerül ki az ukrajnai különleges katonai műveletből”

– fogalmazott Im. 

Észak-Korea már korábban elítélte a Kijevnek nyújtott nyugati katonai támogatást.

(Kiemelt képünk illusztráció. Az észak-koreai hivatalos Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) által 2023. március 20-án közzétett friss képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (középen) és lánya (balra) egy taktikai nukleáris támadást szimuláló rakétaindítási gyakorlatot figyelnek. Fotó: STR/KCNA/KNS/AFP)